Egyszerű bejelentés (456/2015. (XII. 29.) Korm. rend., 155/2016. (VI. 13.) Korm. rend,, 281/2024. (IX. 30.) Korm. rend.)
Utolsó frissítés: 2024.12.21. 17:45
Közzétéve: 2019.12.18. 18:09
Az egyszerű bejelentés fogalma
Egyszerű bejelentésnek nevezzük azt a létesítési formát, amelyet a jogalkotó 2016. évtől elsődlegesen a lakóépületek építésére vezetett be. Fokozatosan bővült azon építési tevékenységek köre, amelyeket egyszerű bejelentéssel lehet – vagyis inkább kötelező – megvalósítani. Nem szabad összekeverni az egyszerű bejelentést a koronavírus-járvány időszaka alatt bevezetett ún. ellenőrzött bejelentés lehetőségével.
Az egyszerű bejelentésre vonatkozó előírások a 2016. január 1-jei bevezetését követően több alkalommal is változtak. Attól függ, hogy melyik időállapot szerinti rendelkezéseket kell alkalmazni, hogy mikor történt meg az egyszerű bejelentés, és ennek megfelelő időállapotú tájékoztatót olvassák el. Kivételes esetben előfordul, hogy az új szabályok a már bejelentett vagy megkezdett építési tevékenységekre is kiterjednek, ezért javasoljuk minden esetben a legfrissebb tájékoztató, valamint az átmeneti rendelkezések áttanulmányozását is.
Az Építésijog.hu oldalon található tájékoztatók:
04.2.2.1. Lakóépület építésének egyszerű bejelentése (2016-01-01 – 2016-06-30)
04.2.2.2. Lakóépület építésének egyszerű bejelentése (2016-07-01 - 2016-12-31)
04.2.2.3. Lakóépület építésének, bővítésének egyszerű bejelentése (2017-01-01 - 2019-10-23)
04.2.2.4. Lakóépület építésének, bővítésének egyszerű bejelentése (2019-10-24)
Az egyszerű bejelentés változásai
1.1. A bejelentés kezdeti szabályai: a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet
A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről és az egyes építésügyi tárgyú rendeletek módosításáról szóló 456/2015 (XII. 29.) Korm. rendelet nemcsak a bejelentés intézményét hozta vissza az építésügyi engedélyezés szabályai közé, hanem egyéb építésügyi jogszabályok módosításával más szemléletmódot, illetve megközelítést emelt be az építési folyamatok kontrollálásába.
A 2015. decemberében kihirdetett, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) módosítása már előrevetítette, hogy a végrehajtására kiadott kormányrendelet is hamarosan megjelenik, és szintén nagy változást fog jelenteni az építési engedélyezési eljárás folyamataiban. A 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet szintén a bürokráciacsökkentés és az eljárások radikális egyszerűsítésének alapkövetelményeinek kíván megfelelni.
1.2. Az Építési törvény 2016. május 13-i módosításához kapcsolódó salátarendelet részletes tartalmáról szóló tájékoztatók:
- A helyi építési szabályzatok fontosabb elemeit újra figyelembe kell venni
- Az építésfelügyeleti hatóság feladatainak, eljárásrendjének változásai
- A Kivitelezési kódex 2016. június 14-i változásai a „salátarendelet” alapján
- Van-e még felelős műszaki vezetői nyilatkozat?
1.3. A Magyar Közlöny 84. számában került sor a 2016. június 14. napjától hatályos 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet (az Egyszerű bejelentési rendelet) és a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet (a kapcsolódó módosításokat tartalmazó salátarendelet).
A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendeletről szóló tájékoztató itt olvasható:
- Július 1. napjától új jogszabály alapján történik az egyszerű bejelentés
1.4. Az Építési törvény (Étv., 1997. évi LXXVIII. tv.) 2017. január 1. napjától hatályos új rendelkezéseit a 2016. évi LXXVIII. törvény állapította meg. Az Étv. módosításairól itt tájékozódhat:
- 2017-ben már a lakóépület bővítése is egyszerű bejelentés alapján történik
- Rövidebb időn belül kell a hatóságoknak eljárnia a szabálytalan építési tevékenységek esetében
- Újabb rendelkezéseket kell figyelembe venni a „csonka HÉSZ”-ből
Az Étv. 2017. január 1-jén hatályba lépő módosításainak részletszabályait az egyes kormányrendeleteknek az egyszerű bejelentés körének kiterjesztésével és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentéssel összefüggő módosításáról szóló 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet tartalmazza.
1.5. Az Étv. 2017. április 27-én hatályba lépett módosításait az alábbi tájékoztatókból ismerheti meg:
- Lakóépületek építése, bővítése egyszerű bejelentéssel 300 négyzetméter felett is
- Változások a fennmaradási és a jókarbantartási kötelezés szabályaiban
- Megjelent az Egyszerű bejelentési rendelet módosítása
1.6. Az Étv. 2019. január 2-én hatályba lépett módosításait az alábbi tájékoztatókból ismerheti meg:
- Mi minősül saját lakhatás biztosításának?
- Az egyszerű bejelentés minden esetben kiterjed a támfalépítésre és tereprendezésre is
1.7. Az Étv. 2019. július 16-án hatályba lépett módosításait az alábbi tájékoztatókból ismerheti meg:
- Júliusi és szeptemberi változások az egyszerű bejelentés előírásaiban
1.8. Az egyszerű bejelentés 2019. október 24-én hatályba lépett módosításait az alábbi tájékoztatókból ismerheti meg:
- 2019. október 24: teljes átalakuláson esett át az egyszerű bejelentés
- Egyszerű bejelentés esetében mindig kell e-építési naplót készenlétbe helyezni!
- Milyen feltételek mellett kaphatunk 2019. október 24-e után hatósági bizonyítványt?
1.9. Az egyszerű bejelentés 2021. január 1. napján hatályba lépett módosításait az alábbi tájékoztatókból ismerheti meg:
- A szomszédok már tájékozódhatnak az egyszerű bejelentésű épületekről is
- 2021 januárjától új szabályok alapján adják ki a lakóházak hatósági bizonyítványát
1.10. A veszélyhelyzeti építésügyi rendelkezéseket a 687/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet tartalmazta, amely 2020. december 30. napján lépett hatályba, és 2021. december 1. napjáig kellett alkalmazni.
1.11. A 2021. december 1. napja és 2022. június 30. között alkalamazandó, a veszélyhelyzeti egyszerű bejelentésre vonatkozó rendelkezéseket a 2021. évi XCIX. törvény tartalmazza.
A veszélyhelyzeti egyszerű bejelentésre vonatkozó rendelkezésekről az alábbi összefoglalókból lehet tájékozódni:
- 2021-ben a cégek már 1000 négyzetméteres, hat lakásos épületet is építhetnek egyszerű bejelentéssel
- A 300 és 1000 négyzetméter közötti, egyszerű bejelentéses lakóépületekre vonatkozó szigorúbb előírások
- A nagyobb lakóépületeknél (is) kötelező a kivitelezési dokumentáció
- Szigorodott az egyszerű bejelentési dokumentációtól való eltérés dokumentálása
1.12. Az egyszerű bejelentés szabályait 2024. október 1. napjától az alábbi jogszabályok tartalmazzák:
- a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.)
- az építésügyi hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről szóló 281/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet (Eljárási kódex)