Megjelent a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló új rendelet

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2016.06.21. 08:46

Közzétéve: 2016.06.14. 07:40

Az Építési törvény 2016. május 13-ától hatályos módosításai óta már számítani lehetett arra, hogy az egyszerű bejelentés szabályaiban radikális változás következik be. A várva várt kormányrendelet a Magyar Közlöny június 13-i számában jelent meg, és lényegében megszünteti az építésügyi hatóságok közreműködésével történő egyszerű bejelentést.


Magyar Közlöny: 2016. évi 84. szám
Érintett jogszabály: 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet
Új jogszabály: 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet
Hatályos: 2016. július 1.

A 2015. decemberében kihirdetett Étv. módosítás, és az ehhez kapcsolódó 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet az új, legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű lakóépületek tekintetében megszüntette az építési engedélyezési eljárást, és helyette bevezette az ún. egyszerű bejelentést. A 2016. január 1. napjától alkalmazandó egyszerű bejelentés az építésügyi hatóságok részéről érdemben utólagos kontrollt jelentett, mivel a beadásra kerülő egyszerű bejelentési dokumentáció tekintetében csak „mennyiségi” vizsgálatra került sor.

A május 13-ától hatályos Étv. módosítás alapján várható volt, hogy a kihirdetésre kerülő kormányrendeletek változtatnak az előírásokon, főként azért, mert az egyszerű bejelentési dokumentáció tartalma számtalan kritikát kapott.

A Magyar Közlöny 84. számában kihirdetett, a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentése 2016. július 1. napjától az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg [155/2016. (VI. 13.) Korm. rend. 1. § (1) bek.]. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg ismert egyszerű bejelentés megszűnik, és az építésügyi hatósághoz külön nem kell beadni az egyszerű bejelentési dokumentációt. A 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet értelemszerűen hatályát fogja veszíteni.

Az Építésijog.hu egyszerű bejelentés részleteiről szóló tájékoztatói:

- Július 1. napjától új jogszabály alapján történik az egyszerű bejelentés

- Hogyan történik az egyszerű bejelentés 2016. június 14. és 30. napja között?
 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt