Jelentősen csökkent és nőtt is az e-építési napló készenlétbe helyezésének díja

Szerző:  Dr. Jámbor Attila

Utolsó frissítés: 2021.12.06. 09:53

Közzétéve: 2021.10.08. 14:38

Az elektronikus építési napló rendszerhasználati díjait 2014-ben állapították még, és azóta nem is változtak. A 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben található korábbi melléklet szerinti díjak a beruházásokat ugyan megkülönböztette a beruházás mérete szerint, de a legkisebb és az egymilliárd forint feletti építkezés díja között megközelítőleg húszezer forint volt a különbség. Az Üvegkapu Rendelet (510/2021. (IX. 3.) Korm. rendelet) által beiktatott új táblázat 50 %-kal csökkentette a 100 millió forintos számított építményértékű beruházások költségét. Az ennél nagyobb beruházások releváns díjemeléssel fognak találkozni.



Magyar Közlöny: 2021. évi 162. szám
Módosító jogszabály: 510/2021. (IX. 3.) Korm. rendelet
Érintett jogszabály: 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
Hatályos: 2021. október 4.
 

Mennyit kell fizetni az e-építési napló készenlétbe helyezéséért?


A Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság üzemelteti – egyebek mellett – az elektronikus építési napló rendszerét (lásd: https://www.e-epites.hu/e-naplo). A bevezetését követő nyolc hónapig ingyenesen lehetett használni az elektronikus építési naplót, de 2014. július 1. napjától az e-építési napló használatáért rendszerhasználati díjat kell fizetni. A rendszerhasználati díjat az e-építési napló készenlétbe helyezését megelőzően kell teljesíteni, fizetés hiányában a Lechner Tudásközpont nem helyezi készenlétbe az e-építési naplót [313/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 3. § (8) bek.].

Minden olyan esetben, amikor kötelező az e-építési napló vezetés, a rendszerhasználati díj megfizetése alól az építtető semmilyen mentességet nem kaphat, ezért ennek a díját bele kell kalkulálni a beruházás költségébe.

Az Üvegkapu Rendelet (510/2021. (IX. 3.) Korm. rendelet) indokolása szerint annak érdekében, hogy az elektronikus építési napló fenntartása ne növelje az államháztartási kiadásokat, a jogalkotó a díjak mértékét oly módon változtatta meg, hogy az elektronikus építési napló nyitások 90%-át kitevő lakossági építkezések esetén csökkenjen, a nagy beruházások esetében azonban jelentősen növekedjen a díj mértéke. Az alábbi táblázatból láthatjuk, hogy nem az építtető személye, hanem az építkezésnek – az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló 245/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet alapján – számított építményértéke alapján vannak kategorizálva a díjtételek. A számított építményérték meghatározásáról az építésügyi bírságról szóló cikkünkben tájékozódhat.

Az alábbi táblázatban hasonlítottuk össze a rendszerhasználati díjakat [510/2021. (IX. 3.) Korm. rend. 13. §; 510/2021. (IX. 3.) Korm. rend. 1. számú melléklet; 313/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 1. számú melléklet]:

 

 

e-építési napló vezetési kötelezettséggel érintett építmény számított építményértéke

e-építési napló rendszerhasználati díj
(az általános forgalmi adót tartalmazza)

2021.10.03. napjáig

2021.10.04. napjától

1.

0 - 50 000 000 Ft

2 620 Ft

1 310 Ft

2.

50 000 001 - 100 000 000 Ft

3 930 Ft

1 965 Ft

3.

100 000 001 - 250 000 000 Ft

7 860 Ft

50 000 Ft

4.

250 000 001 - 500 000 000 Ft

11 790 Ft

125 000 Ft

5.

500 000 001 - 1 000 000 000 Ft

18 340 Ft

250 000 Ft

6.

1 000 000 001 Ft felett

23 580 Ft

500 000 Ft

 

A családi házak többségénél ugyan nem kell naplót vezetni, de erősen javasolt!

 

Az Egyszerű bejelentési rendelet 2019. októberi változása lehetővé tette, hogy az a természetes személy, aki saját lakhatására épít, bővít lakóépületet – más könnyítések mellett – ezt építési napló vezetése nélkül is megteheti [155/2016. (VI. 13.) Korm. rend. 4. § (3) bek.]. – kapcsolódó tájékoztatónk itt található: Lakóház építése építési napló nélkül?

Ez az előírás azonban 2020. decemberéig nem azt jelentette, hogy az építtetőnek nem kellett e-építési naplót készenlétbe helyezni. A jogszabály egyértelműen fogalmazott: az építtető az építési tevékenységet - az egyszerű bejelentés benyújtását követő naptól számított - tizenöt nap elteltével, és az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését követően kezdhette meg. Lásd még: Egyszerű bejelentés esetében mindig kell e-építési naplót készenlétbe helyezni!

2021. január 1-jétől a saját lakhatás céljára épülő lakóépület esetében a természetes személy építtetőnek már nem kötelező az e-építési naplót készenlétbe helyeznie sem [700/2020. (XII. 29.) Korm. rend. 26. § a) pont; 155/2016. (VI. 13.) Korm. rend. 4. § (1) bek.].

 

Az Építésijog.hu minden lakóház építtetőjének azt javasolja, hogy csak elektronikus építési napló vezetése mellett végeztesse a kivitelezést, és ne bízzon meg olyan vállalkozót, aki nem akar építési naplót vezetni.

 

Az elektronikus építési napló vezetésének hiánya elzárja az építtetőt a későbbi igényérvényesítési lehetőségtől, vagy jelentősen megnehezíti, hiszen senki nem tudja, hogy éppen mit, de még azt sem, hogy ki épít. A naplóban feltöltésre kerülő kivitelezési szerződés hiányában a feketegazdaság volumene emelkedhet, hiszen még a „közzétett” szerződés ténye sem gátolja a szereplőket. Építési napló nélkül a segítőkész hatóságok sem tudnak még időben közbelépni, mivel távoli eléréssel nem látják, hogy mi zajlik a beruházáson, nem képesek jelezni az esetleges problémát. Az építtető teljesen magára marad az építkezésével, és maradandó dokumentáció – tervezői művezetés és felelősségbiztosítás – nélkül bármilyen probléma esetében valószínűleg kizárólag neki kell majd viselnie az esetleges hibák javításának minden terhét is.
 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt