Az EU támogatású beruházásokra is elektronikus építési naplót kell vezetni

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2014.01.19. 17:32

Közzétéve: 2014.01.14. 22:09


Az elektronikus építési napló bevezetésére - a korábbi tervektől eltérően – nem egyidőben került sor minden beruházásra vonatkozóan. 2014. január 1-jétől egy újabb jelentős projektcsoportnál kötelező az e-dokumentálás: az EU támogatásban részesülő általános építmények (vagyis nem sajátos építmények) 2014-ben megkezdett kivitelezése során már elektronikus építési naplót kell vezetni.

Magyar Közlöny: 2013. évi 153. szám
Érintett jogszabály:
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet
Módosította: 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendelet
Hatályos: 2013. október 1., 2014. január 1.

A 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendelet módosításának megfelelően az elektronikus építési naplóval érintett kivitelezések körét és a bevezetés (részben tervezett) határideje - a szerző jogszabályértelmezése alapján - az alábbiak szerint alakul:



A fentieknek megfelelően a 2014. január 1. napjától megkezdett, az EU által támogatott, nem sajátos építményfajták esetében is már elektronikus építési napló megnyitása mellett kezdődhet meg a beruházás.

Az elektronikus építési napló bevezetése kapcsán alkalmazandó fogalmakat és egyéb információkat itt olvashat.

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt