2023 májusától emelkedett az építési napló díja

Szerző:  Dr. Jámbor Attila

Utolsó frissítés: 2023.06.02. 12:03

Közzétéve: 2023.05.16. 20:10

Az elektronikus építési napló rendszerhasználati díjait legutóbb 2021-ben módosították. 2023 májusától az Üvegkapu Rendelet (510/2021. (IX. 3.) Korm. rendelet) által beiktatott díjtételek mindegyike emelkedett. A lakossági építkezések többségénél érdemi változást nem lehet tapasztalni, azonban a 100 millió forint feletti számított építményértéket meghaladó beruházásoknál 50 százalékos díjemelés történt. Módosultak az e-közmű rendszerhasználati díja mértékének meghatározásakor alkalmazandó előírások is.

 


Magyar Közlöny: 2023. évi 49. szám
Módosító jogszabály: 117/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet
Érintett jogszabály: 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
Hatályos: 2023. május 6.
 

Egyszerűbben állapítható meg az e-közmű rendszerhasználati díja


Az egységes elektronikus közműnyilvántartás, vagyis az e-közmű rendszer üzemeltetője a Lechner Központ. Az e-közmű ÁSZF szerint a helyrajzi szám alapján egy adott földrészlet közművezetékkel való ellátottságáról és azok elhelyezkedéséről, a közművezeték tulajdonosáról, üzemeltetőjéről és szolgáltatói engedélyeséről, továbbá azok elérhetőségéről, tájékoztatási szinten történő információ nyújtását díjmentesen végzi, amelyet az e-közmű rendelet szabályoz.

Az Üzemeltetőt a közműegyeztető rendszer tervezéstámogató moduljához kapcsolódóan, illetve a közműegyeztető rendszer közműnyilatkozat moduljához kapcsolódóan a szolgáltatások körébe tartozó rendszerüzemeltetési tevékenységért kérhet rendszerhasználati díjat, melynek mértéke a kérelem típusának függvénye. A konkrét díjakról az ÁSZF-ben itt tájékozódhat.

Az E-közmű rendelet (324/2013. (VIII. 29.) Korm. rendelet) korábban szigorúan meghatározta, hogy a Lechner Központnak hogyan kell képeznie a rendszerhasználati díjat. A díj egyik alapját közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvény díjazásra vonatkozó követelményei képezték. A rendszerhasználati díj mértékének meghatározása során a Lechner Központ az alábbi költségelemeket vehette figyelembe:
a) az e-közmű működtetéséhez szükséges személyi jellegű kiadások,
b) informatikai és nyilvántartási rendszer fenntartási, működtetési költsége.

A Kormány törölte az E-közmű rendelet fenti előírásait, így az üzemeltetető az e-közmű rendszerhasználati díja mértékének meghatározásakor egyéb költségelemeket is figyelembe vehet [117/2023. (IV. 5.) Korm. rend. 2. §; 324/2013. (VIII. 29.) Korm. rend. 1. számú melléklet].

A költségelemek szabadabb figyelembe vétele valószínűsíthetően azt fogja eredményezni, hogy az e-közmű díjai is emelkedni fognak a közeljövőben.
 

Az e-építési napló készenlétbe helyezéséért fizetendő díj


A Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság üzemelteti – egyebek mellett – az elektronikus építési napló rendszerét (lásd: https://www.e-epites.hu/e-naplo). A bevezetését követő nyolc hónapig ingyenesen lehetett használni az elektronikus építési naplót, de 2014. július 1. napjától az e-építési napló használatáért rendszerhasználati díjat kell fizetni. A rendszerhasználati díjat az e-építési napló készenlétbe helyezését megelőzően kell teljesíteni, fizetés hiányában a Lechner Tudásközpont nem helyezi készenlétbe az e-építési naplót [313/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 3. § (8) bek.].

Minden olyan esetben, amikor kötelező az e-építési napló vezetése, a rendszerhasználati díj megfizetése alól az építtető semmilyen mentességet nem kaphat, ezért ennek a díját bele kell kalkulálni a beruházás költségébe.

2021 októberében az Üvegkapu Rendelet (510/2021. (IX. 3.) Korm. rendelet) az elektronikus építési napló nyitások 90%-át kitevő lakossági építkezések díját csökkentette, míg a nagy beruházások esetében jelentősen növelte a díjakat (lásd: Jelentősen csökkent és nőtt is az e-építési napló készenlétbe helyezésének díja)
 

A rendszerhasználati díjak 2023 májusától emelkedtek


A 117/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet indokolása szerint a díjakat azért módosította a Kormány, hogy az Országos Építésügyi Nyilvántartás működtetéséhez, valamint fejlesztéséhez szükséges források biztosítottak legyenek.

Az alábbi táblázatban hasonlítottuk össze a díjemelés előtti és utáni rendszerhasználati díjakat [117/2023. (IV. 5.) Korm. rend. 1. §; 117/2023. (IV. 5.) Korm. rend. 1. számú melléklet; 313/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 1. számú melléklet]:

 

 

e-építési napló vezetési kötelezettséggel érintett építmény számított építményértéke

e-építési napló rendszerhasználati díj
(az általános forgalmi adót tartalmazza)

2021.10.04. napjától

2023.05.06. napjától

1.

0 - 50 000 000 Ft

1 310 Ft

1 350 Ft

2.

50 000 001 - 100 000 000 Ft

1 965 Ft

2 000 Ft

3.

100 000 001 - 250 000 000 Ft

50 000 Ft

75 000 Ft

4.

250 000 001 - 500 000 000 Ft

125 000 Ft

187 500 Ft

5.

500 000 001 - 1 000 000 000 Ft

250 000 Ft

375 000 Ft

6.

1 000 000 001 Ft felett

500 000 Ft

750 000 Ft

 

A számított építményérték meghatározásáról az építésügyi bírságról szóló cikkünkben tájékozódhat.
 

A családi házak többségénél ugyan nem kell naplót vezetni, de erősen javasolt!


Az Egyszerű bejelentési rendelet 2019. októberi változása lehetővé tette, hogy az a természetes személy, aki saját lakhatására épít, bővít lakóépületet – más könnyítések mellett – ezt építési napló vezetése nélkül is megteheti [155/2016. (VI. 13.) Korm. rend. 4. § (3) bek.]. A témáról írt tájékoztatónk itt található: Lakóház építése építési napló nélkül?
 

Az Építésijog.hu minden lakóház építtetőjének, bővítőjének azt javasolja, hogy csak elektronikus építési napló vezetése mellett végeztesse a kivitelezést, és ne bízzon meg olyan vállalkozót, aki nem akar építési naplót vezetni.

 

Az elektronikus építési napló vezetésének hiánya elzárja az építtetőt a későbbi igényérvényesítési lehetőségtől, vagy jelentősen megnehezíti, hiszen senki nem tudja, hogy éppen mit, de még azt sem, hogy ki épít. A naplóban feltöltésre kerülő kivitelezési szerződés hiányában a feketegazdaság volumene emelkedhet, hiszen még a „közzétett” szerződés ténye sem gátolja a szereplőket. Építési napló nélkül a segítőkész hatóságok sem tudnak még időben közbelépni, mivel távoli eléréssel nem látják, hogy mi zajlik a beruházáson, nem képesek jelezni az esetleges problémát. Az építtető teljesen magára marad az építkezésével, és maradandó dokumentáció – tervezői művezetés és felelősségbiztosítás – nélkül bármilyen probléma esetében valószínűleg kizárólag neki kell majd viselnie az esetleges hibák javításának minden terhét is.

 

A magyar építészetről szóló törvény koncepciójában visszatér a kötelező naplóvezetéshez


A magyar építészetről szóló törvénynek egyelőre még csak a koncepciója ismert. A koncepció alapján az valószínűsíthető, hogy a későbbiek során megalkotandó törvényben a lakóházak építésére, bővítésére is ismét kötelező lesz az elektronikus építési napló vezetése.

A magyar építészetről szóló törvény 2023. július 1. napján lépne hatályba. Tekintettel arra, hogy még nem készült el a konkrét törvényjavaslat sem, ezért a hatálybalépés dátuma későbbi időpont is lehet.

Az Építésijog.hu oldal ingyenes Változásértesítő szolgáltatásával folyamatosan tájékozódhat a törvénytervezet eseményeiről, az egyes új rendelkezésekre szakcikkek segítségével tud felkészülni. A Változásértesítőre az alábbi linkre kattintva tud feliratkozni:

 

Az Építésijog.hu kapcsolódó szakcikkei


A magyar építészetről szóló törvény az építési jog területének legfontosabb jogszabálya lesz. Éppen ezért az Építésijog.hu kiemelt figyelmet fog szentelni a koncepciónak, és a jövőben elkészítendő törvényjavaslatnak is. Az ITT elérhető összefoglaló anyagban fogják megtalálni a témában megjelent cikkeinket, hogy átfogó képet tudjanak kapni az aktuális tudnivalókról, és a szerzőink szakmai álláspontjáról.

Felhívjuk a figyelmüket a 2023. május 24. napján megrendezésre kerülő szakmai rendezvényre, amelyen a készülő törvény egyes rendelkezései is bemutatásra kerülnek.  

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt