10.3.1. Az elektronikus építési napló (e-napló) készenlétbe helyezése

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2014.05.08. 21:07

Közzétéve: 2013.10.14. 12:57

Az elektronikus építési napló 2013. október 1-jei bevezetésének szabályait főként a 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendeletben és a 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendeletben találhatjuk meg. A papír alapú építési naplótól eltérően már a készenlétbe helyezés fogalmával is meg kell ismerkedni, amely nem egyezik meg a napló megnyitásától. 2013. október 2-án hatályba lépő új kötelezettsége az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóságnak, hogy jogszabályi feltételek mellett meg kell szüntetnie az e-napló készenlétét.

1.
Az e-építési napló részei

Az e-építési napló részei:
a) az elektronikus építési főnapló (e-főnapló): az építtető és a fővállalkozó kivitelező közötti tevékenység dokumentálására szolgál;
b) az elektronikus építési alnapló (e-alnapló): a megrendelő vállalkozó kivitelező és az alvállalkozó kivitelező közötti tevékenység dokumentálására szolgál [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (3) bek.].

2.
Az elektronikus építési napló használatának egyes stádiumai


Nem szabad összekeverni az e-építési napló vezetését, az e-építési napló készenlétbe helyezésével és az e-építési napló megnyitásával, mert ezek eltérő feladatokat jelentenek. Elsődlegesen készenlétbe kell helyezni az e-építési naplót (e-főnaplót, e-alnaplót), kizárólag a készenlétbe helyezett e-építési naplókat lehet megnyitni, majd vezetni az arra jogosultaknak.

Az elektronikus építési napló használatához – eltérően a papír alapon vezetett építési naplótól – az építésügy több résztvevőjének aktív közreműködése szükséges. Ahhoz, hogy az e-építési naplóba bárki bejegyzést tudjon tenni, az alábbi eljárásokat kell lefolytatni:

 

Cselekmény, nyilatkozat

Felelős

1.

Az e-napló készenlétbe helyezési igény előterjesztése

Építtető, építtető meghatalmazottja

2.

Az e-napló készenlétbe helyezés

LLTK

3.

Az e-főnapló készenlétbe helyezése

Építtető, építtető meghatalmazottja

4.

Az e-főnapló megnyitása

Építtető, építtető meghatalmazottja

5.

Az e-főnapló készenlétbe helyezése

Fővállalkozó kivitelező (vagy felelős műszaki vezetője)

6.

Az e-alnapló készenlétbe helyezése

Megrendelő vállalkozó kivitelező (vagy felelős műszaki vezetője)

7.

Az e-alnapló megnyitása

Alvállalkozó kivitelező (vagy felelős műszaki vezetője)


3.
Az e-építési napló készenlétbe helyezése


Az elektronikus építési napló a www.e-epites.hu oldalon, az Országos Építésügyi Nyilvántartás (OÉNY) rendszerén keresztül elérhető internetes felület, ezért minden esetben az www.e-epites.hu oldalt kell felkeresnünk.

Az építtető feladata, hogy az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését elektronikusan az OÉNY elektronikus építési napló alkalmazási felületén keresztül kezdeményezze [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 24/B. § (1) bek.]. Vagyis nem a kivitelező „szerezheti be” az e-építési naplót, ellentétben a papír alapú naplóval, mivel azt általában a kivitelező vásárolta meg.

Az építtető az LLTK Dokumentációs és Információs Központ Üzemeltetési és Adatkezelési Szabályzatában foglaltak szerint kezdeményezheti az e-építési naplóhoz történő hozzáférést (az e-építési napló készenlétbe helyezési igény előterjesztése) [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 24/B. § (1) bek.]. Az e-építési napló készenlétbe helyezése kizárólag rendszerhasználati díj megfizetését követően történhet. A rendszerhasználati díj mértékéről és megfizetésének módjáról az LLTK Dokumentációs Központ Üzemeltetési és Adatkezelési Szabályzata rendelkezik (a Szabályzat tervezet szövege itt elérhető: https://www.e-epites.hu/e-naplo ).

Az általános építményfajták tekintetében az Országos Építésügyi Nyilvántartás (OÉNY) üzemeltetője, a Lechner Lajos Tudásközpont Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (LLTK) helyezi készenlétbe az elektronikus építési naplót, és ahhoz az építtető számára hozzáférést biztosít[1].

A sajátos építményfajták tekintetében az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését az építtető az OÉNY elektronikus építési napló alkalmazási felületén keresztül kezdeményezi a sajátos építményfajták szerinti miniszter által kijelölt rendszer üzemeltetőnél [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 24/B. § (2) bek.]. A sajátos építményfajtákra vonatkozó e-építési naplót tehát nem a www.e-epites.hu oldalon keresztül lehet elérni.

4.
Az e-építési napló mellékletei
[191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (11) bek.]:

a)
készenléti tárhely,

b)
a tervnapló: a jogerős építésügyi hatósági engedélyt és a hozzá tartozó, engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentációt, a kivitelezési, valamint egyéb rajzi dokumentumokat, számításokat tartalmazza,

c)
építtetői fedezetkezelő közreműködése esetén a fedezetkezelő által kezelt elektronikus alvállalkozói nyilvántartás tartalmazza:
ca) a teljesítésben részt vevő összes fő- és alvállalkozó kivitelező megnevezését, székhelyét, adószámát,
cb) vállalkozói engedélyének vagy cégbírósági bejegyzésének számát, nyilvántartási számát,
cc) az általuk vállalt kivitelezési tevékenység meghatározását,
cd) a kivitelezési tevékenység megkezdésének, szakaszolásának és befejezésének időpontjait,
ce) a fizetési határidőt [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 27/A. § (5) bek.].

d) összesítő lap,

e) közös gyűjtő napló
[2].

5.
Az e-főnapló készenlétbe helyezése

Az építtető a fővállalkozó kivitelező e-főnaplóját a fővállalkozói szerződés adatainak rögzítésével állítja készenlétbe [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (6) bek.]. A Kivitelezési kódex 2014. március 15-i módosítása hatályon kívül helyezte az egyszer használatos belépési jelszó használatát, melyet az e-napló alkalmazásban az építtető generált a fővállalkozó és alvállalkozó kivitelező részére a naplóvezetéshez. Ezt a továbbiakban a naplóügyféli-jel (NÜJ) helyettesíti, melyet minden felhasználó számára generál az e-napló internetes alkalmazása az Ügyfélkapus (vagyis a magyarorszag.hu oldal használatához szerzett) azonosítással történő első belépés alkalmával [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (6) bek., (8) bek.][3].

A gyakorlatban ez az ún. kódcserével működik: az építtető küld egy jelzést a fővállalkozónak arról, hogy őt jelenti be fővállalkozóként a beruházás során. Az e-építési naplóban akkor jelenik meg fővállalkozóként az adott cég, személy, ha visszaigazolja az építtető jelzését, és ezen visszaigazolást követően tehet bejegyzéseket a saját NÜJ számának felhasználásával.

Kalákában végzett munka esetében (ha az Étv. előírásai alapján a vállalkozói kivitelezési tevékenységre nem jogosult a tevékenység jellégének megfelelő szakképesítéssel saját maga, vagy hozzátartozója céljára végez építési munkát) az e-építési napló vezetése során a jogszabályi előírás szerint:
a) a készenléti tárhelyre fel kell tölteni a felelős műszaki vezető - elektronikus építési napló vezetési kötelezettség teljesítésére vonatkozó - szerződését, továbbá a kivitelezési tevékenységet végzők szakképesítésének vagy részszakképesítésének igazolását;
b) a 2. melléklet szerinti nyilvántartási rész adatai közül csak azok rögzítése kötelező, amelyek az adott építőipari kivitelezési tevékenység esetében értelmezhetőek [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 27/A. § (6) bek.; 1997. évi LXXVIII.  törvény. 36. § (6) bek.].

6.
Az e-alnapló készenlétbe helyezése

A fővállalkozó vagy megrendelő vállalkozó kivitelező, a vele szerződésben álló alvállalkozó kivitelező e-alnaplóját az alvállalkozói szerződés adatainak rögzítésével és az alvállalkozó számára hozzáférést biztosító, egyszer használatos belépési jelszó generálásával párhuzamosan állítja készenlétbe [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (7) bek.; 191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 12. § (2) bek. m) pont].

Az alvállalkozó kivitelező az egyszer használatos belépési jelszó segítségével képezhet egyedi végleges jelszót, melynek felhasználásával teljesítheti az e-építési napló alkalmazásban az előírt naplóvezetési kötelezettségét [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (8) bek.].

7.
Hogyan szüntethetik meg a hatóságok az e-építési napló készenlétét?


2013. október 2-án hatályba lépő új kötelezettsége az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóságnak, hogy megszünteti az e-építési napló készenlétét, ha
a) e-főnaplót nem nyitották meg és az építési vagy bontási engedély hatálya lejárt,
b) bontás tudomásulvétele esetén egy év eltelt,
c) közbeszerzés hatálya alá tartozó, de építési, bontási engedélyhez vagy bontás tudomásulvételi eljáráshoz nem kötött építőipari kivitelezési tevékenység esetén a kérelemben megadott építési szerződésben szereplő határidő lejárt.

Az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóság e-építési napló készenlétbe helyezésének megszüntetéséről és az e-építési napló lezárásáról is dönt, ha az e-főnapló megnyitására sor került, és az építtető az elkészült építményre jogerős és végrehajtható használatbavételi engedéllyel rendelkezik – kivéve, ha a használatbavételi engedély rendelkezik hiányzó építési tevékenységek elvégzésének kötelezettségéről –, vagy a használatára tudomásulvétellel jogosulttá vált [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (4) bek.][4].

Ha a használatbavételi engedély rendelkezik hiányzó építési tevékenységek elvégzésének kötelezettségéről, akkor az építésügyi hatóság csak e tevékenységek befejezését követően szünteti meg az e-építési napló készenlétét [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (5) bek.]. Erre az esetre a jogszabály az építésügyi hatóság hatáskörét rögzítette, minden más esetben az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság részére is telepítettek az e-építési napló készenlétbe helyezésének megszüntetésével kapcsolatos kötelezettséget, ezért kérdéses, hogy ténylegesen melyik hatóság fog eljárni.

Az építésügyi vagy az építésfelügyeleti hatóság az e-építési napló készenlétbe helyezésének megszüntetését és az e-építési napló lezárását az Lechner Lajos Tudásközpont Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (LLTK) ilyen tartalmú megkeresésével teljesíti [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (10) bek.].

A hatóságok részére speciális intézkedési határidőt egyébként nem tartalmaz a jogszabály, ezért a Ket. általános ügyintézési határidőre vonatkozó szabályait kell alkalmazni [2004. évi CXL. tv. 33. § (1) bek.].



[1] A 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendelet kihirdetéséig nem az LLTK, hanem az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok voltak kijelölve az e-napló készenlétbe helyezésére. A109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet alapján az építésügyi hatóság az építési vagy bontási engedély kiadásával, továbbá az építésfelügyeleti hatóság tudomásulvételi eljárása esetén a tudomásulvétellel egyidejűleg készenlétbe helyezte volna az elektronikus építési naplót, és ahhoz az építtető számára egyszer használatos belépési jelszó megadásával biztosított volna hozzáférést(lásd: 336/2013. (IX. 20.) Korm. rend. 17. § bb) pont; 109/2013. (IV. 9.) Korm. rend. 2. § (9) bek.).

[2] Az összesítő lapot és a közös gyűjtő naplót a 62/2014. (III. 6.) Korm. rend. 11. § (11) bekezdése 2014. március 15-i hatállyal tüntette fel az elektronikus építési napló mellékletei között.

[3] Lásd: 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet 13. § h) pont, i) pont

[4] Mivel 2014. március 15. napjától a Kbt. hatálya alá tartozó (de nem engedélyköteles vagy nem tudomásulvételhez kötött) építési tevékenységek esetében már nem kötelező építési naplót vezetni, ezért az építésügyi és építésfelügyeleti hatóság az e-napló készenlétét már nem szünteti meg a Kbt. hatálya alá tartozó, de építési, bontási engedélyhez, vagy bontás tudomásulvételéhez nem kötött építőipari kivitelezési tevékenység esetében [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 25. § (4) bek. c) pont, db) pont; 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet 13. § f) pont, g) pont].

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt