Bővült a főépítészi feladatok köre

Szerző: Jámbor László

Utolsó frissítés: 2017.02.25. 10:36

Közzétéve: 2017.02.25. 10:36

A Nemzeti Építészetpolitika, mint a magyar építészet és építésügy jövőjét, irányelveit összefoglaló kiadvány (2015. október) megadta a látható kereteit annak a szellemi és gazdasági fejlődésnek, amely mentén a Kormány az építésügy megújítását végrehajtani tervezi. E folyamat fontos lépése volt a Településképi törvény elfogadása és a végrehajtás eljárási szabályait tartalmazó kormányrendelet kihirdetése módosítása.


Magyar Közlöny: 2016. évi 400. szám
Érintett jogszabályok: 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet
Módosító jogszabály: 400/2016. (XII. 5.) Korm. rendelet
Hatályos: 2017. január 1.

1.
A
főépítésznek nem feladata tájékoztatást adni a hatályos településrendezési eszközökről

Meglepő ez a megállapítás, ám az a főépítész, aki az egy év híján 20 éves Építési törvény (1997. évi LXXVIII. törvény) megjelenése óta gyakorolja a településkép védelmét, egyetért vele. Ismerek több olyan városi főépítészt, aki az építtető vagy tervező kérdésére, hogy a bemutatott terv megfelel-e az országos-, és helyi építési követelményeknek, udvariasan átirányította ügyfeleit az építésügyi hatósághoz, mondván erre a kérdésre ők tudnak hitelesen válaszolni. A főépítész a tervezett épület megjelenését, illeszkedését a környezetbe véleményezte. Eredményesen úgy, hogy karon fogta az építtetőt és sétált vele az építéssel érintett telek környékén, s megmutatta, hogy az ott álló épületek közül melyik épület, mely részlete az irányadó az új épület képének kialakításához. Rábeszélte az építtetőt arra, hogy szép épületet építsen. Kevés az ilyen főépítész, mert ez a gyakorlat sok idő- és energiaráfordítást igényel. Kihangsúlyozom, hogy ezt a munkát csak elhivatottan lehet jól végezni.
 
A hatályon kívül helyezett feladat meghatározás így szólt (190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 10. § (1) bek. h) pont – 2016.12.29. napjáig hatályos szövegének kivonata):
A települési, térségi főépítész látja el a települési önkormányzat településszerkezeti tervének, helyi építési szabályzatának elkészítésével, felülvizsgálatával összefüggő következő feladatokat: kérésre tájékoztatást ad a hatályos településrendezési eszközökben foglaltakról,

A meghatározás önmagában is ellentmondó, hiszen a szabályzat elkészítésével, felülvizsgálatával kapcsolatos feladatok közé logikusan nem sorolható a hatályos, tehát már jóváhagyott szabályozási eszközökről való tájékoztatás.

Indokolt a feladat hatálytalanítása azért is, mert gyakran előfordult, hogy a hatályos szabályt nem egyformán értelmezte a főépítész és a hatóság. Ez a jövőben nem fordulhat elő.

A Településképi törvény egyértelműen kimondja, hogy az önkormányzat miről adhat tájékoztatást:
A településkép védelme érdekében
a) az önkormányzat tájékoztatást ad és szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekről, ennek keretében javaslatot tehet a településképi követelmények érvényesítésének módjára
[2016. évi LXXIV. törvény 8. § (2) bek.]. 

A törvényi rendelkezésből már egyenesen következik, hogy a főépítész a hatályos településképi rendeletben foglaltakról, a településképi követelményekről ad tájékoztatást, illetve ezekkel kapcsolatban szakmai konzultációt biztosít, ahol véleményt is nyilváníthat, javaslatot tehet [190/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 10. § (1) bek. h) pont].

2.
A természeti környezet védelme is elsőrendű feladata a főépítésznek


Az i) pont helyébe lépő rendelkezés is érdemi változtatást jelent, ugyanis a helyi építészeti értékek szövegrész helyébe a „településkép” szövegrész került. Ez a változtatás azt jelenti, hogy – az Építési törvény szellemével összhangban – nem csupán az építészeti értékek, hanem a település vagy településrész épített és természeti környezete látható megjelenésének védelmével kapcsolatos szabályozás előkészítése, továbbá a megalkotott szabályok érvényesülésének figyelemmel kísérése és azokkal összefüggő nyilvántartás vezetéséről való gondoskodás is a főépítész feladata [190/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 10. § (1) bek. i) pont].

3.
A rendelet alkalmazási köre és a főépítészi rendszer című fejezet változásai


A 400/2016. (XII. 5.) Korm. rendelet a főépítészi rendszer felépítését érdemileg változatlanul hagyva kiterjesztette azt a településkép-védelemre [190/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 1. §, 2. § (5) bek.].
(Megjegyzem, hogy az 1. §-ban nyomdahiba van: az első „településfejlesztéssel” szó helyesen „területfejlesztéssel”.)

4.
Kibővült a települési és a térségi főépítész feladata


Az Országgyűlés a Településképi törvényben elrendelte az önkormányzatok felé a helyi településképi rendelet megállapítását és az azt megalapozó településképi arculati kézikönyv elkészítését [2016. évi LXXIV. tv. 3. §, 4. §]. A helyi önkormányzat képviselő-testülete a hatályos Településképi törvény értelmében legkésőbb 2017. október 1. napjáig köteles a törvény által megállapított szabályokkal és a végrehajtására kiadott kormányrendelettel összhangban megalkotni vagy – ha már van ilyen – módosítani a településképi rendeletét. A törvény rendelkezéseivel összhangban a települési arculati kézikönyv és a településképi rendelet elkészítésével, felülvizsgálatával összefüggő feladatokat a települési és a térségi főépítész feladatául rendelte a 2017. január 1. napjától hatályos Korm. rendelet [190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 10. § (1) bek. b) pont].

5.
Állami főépítészi feladatok


A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 39/2016. (XII. 30.) MvM utasításból kiderül az állami főépítészek kormányhivatalon belüli szervezeti elhelyezkedése. Az MvM utasítás szerint az állami főépítészek a kormánymegbízotti kabinetben működnek, és ellátják
a) a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendeletben (190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet),
b) a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendeletben (252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet),
c) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényben (1996. évi XXI. törvény) és az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben (314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet, 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet, 282/2009. (XII. 11.) Korm. rendelet, 76/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet), valamint
d) az egyéb jogszabályokban (például: 1997. évi LXXVIII. törvény)
meghatározott feladatokat [39/2016. (XII. 30.) MvM ut. Melléklet 35. §].

Az állami főépítész főosztályvezető besorolású állami tisztviselő [39/2016. (XII. 30.) MvM ut. Melléklet 4. § (8) bek.].

A Településképi törvény végrehajtási rendeletéről szóló egyéb tájékoztatók:

- A Településképi törvény végrehajtási rendelete

- Településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció részletes szabályai

- Új lehetőségek a településkép védelme, alakítása érdekében
 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt