Milyen támogatást igényeljünk 2023-ban, ha lakást szeretnénk építeni, vásárolni?

Szerző:  Gergely Péter,  Biztosdontes.hu

Utolsó frissítés: 2023.01.19. 19:19

Közzétéve: 2023.01.12. 22:25

Ha lakást szeretnénk építeni vagy vásárolni, akkor mindenképpen érdemes kihasználni az állami támogatásokat, hiszen ezzel jelentősen csökkenthetjük a terheinket, illetve kevesebb piaci hitelt kell majd felvennünk a terveink megvalósításához. A biztosdontes.hu alábbi cikkben azt foglalja össze, hogy az állami támogatásoknak milyen előnyei és hátrányai vannak, illetve hogyan érdemes az állami támogatásokat és a piaci hiteleket együttesen igényelni.

 

Tudta, hogy egyes állami támogatások kizárják egymást?


Ha aggódunk amiatt, hogy nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, és utólag vissza kell majd fizetnünk a támogatást, akkor ahol tudunk, megpróbálhatunk biztosra menni. Ezt úgy tehetjük meg, ha a CSOK-ot meglévő gyermekekre vesszük fel, a Babaváró hitelt pedig még a várandósság ideje alatt.

Ebben az esetben viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy néhány támogatástól eleshetünk, ilyen lehet a lakáshitel-elengedés 1 és 4 millió forintja második és harmadik gyermek születése esetén, vagy a magasabb CSOK összeg.

A CSOK támogatás maximuma 10 millió forint, amit akkor kaphatunk meg, ha három gyermekre igényeljük a támogatást új ingatlanhoz. Ekkor a lakás 5 százalékos áfáját is visszaigényelhetjük, és a 4 százalékos illeték megfizetése alól is mentesülünk.

A CSOK támogatás mellé két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió CSOK hitelt vehetünk fel 25 éves futamidőre fix 3 százalékos kamat mellett.

A Babaváró hitel legfeljebb 10 millió forint lehet, és mivel szabad felhasználású, költhetjük a lakásunk megszerzésére.

Ebből a CSOK hitelt biztosan törlesztenünk kell, a Babaváró hitelt pedig akkor, ha a futamidő alatt csak egy vagy két gyermekünk születik. Egy gyermeknél csak kamatmentes a hitel, a másodiknál pedig a hiteltartozásunk 30 százaléka is megszűnik.

Érdemes tehát alaposan átgondolni a lakáshitel finanszírozását. Igyekezzünk minél nagyobb részt állami támogatásból fizetni, de csak a számunkra viselhető kockázatot vállaljuk. Nem érdemes felvenni mindenből a maximumot, ha nincs forgatókönyvünk arra az esetre, ha megszűnne a támogatásra való jogosultságunk.

 

Gyakran piaci hitelre is szükség van. Mire figyeljünk a hitelfelvétel során?


Általában az a jellemző, hogy a magas lakásárak miatt az állami támogatásokból a lakásvásárlók csak a vételár egy részét tudják fedezni, és mindenképpen szükség van némi piaci lakáshitelre is.

A leggyakrabban 10-15 millió forint hitelt vesznek fel az igénylők.

Tegyük fel, hogy 15 millió forintos hitelt szeretnénk felvenni 25 évre (ha egyeztetni akarjuk a futamidőt a CSOK hitel futamidejével), és ehhez 400 ezer forint havi nettó jövedelmet tudunk igazolni.

A legolcsóbb lakáshitelt ilyen paraméterekkel jelenleg a Gránit Bank és az UniCredit Bank nyújtja, 120 ezer forint körüli havi törlesztőrészlet mellett. Ezeknek a hiteleknek a THM-je 9 százalék körül van. Mindkét hitel 10 éves kamatperiódus mellett elérhető, 10 év elteltével tehát változhat a kamata.

25 évre végig fix konstrukciót az OTP Bank kínál, ennek a hitelnek 151 ezer forint a törlesztőrészlete és 12,2 százalék a THM-je.

Ha rövidebb futamidőt választunk, mondjuk 20 évet, akkor több bank is kínál végig fix hitelt kedvező, 9 százalékos THM mellett. Az UniCreditnél és a CIB Banknál is 131 ezer forint lenne a 15 millió forintos fix kamatozású lakáshitel törlesztője 20 évre, de az MKB Bank és a Takarékbank sem nagyon marad el ettől az ajánlattól.
 

A piaci hitelek esetében pedig használjunk hitelkalkulátort és nézzünk szét alaposan a bankok ajánlatai között, mert havonta több tízezer forint különbség is lehet az egyes hitelkonstrukciók között.


Arról se feledkezzünk meg, hogy az infláció továbbra is nő, mint ahogy a hitelek kamatai is. Ne feszítsük ki túlzottan magunkat, hogy később nehogy veszélybe kerüljön a fizetőképességünk.

Lásd még: Ezek közül az állami támogatások közül választhatunk 2023-ban

 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt