EZT OLVASTA MÁR?
×

Teljesítésigazolások az e-naplóban

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2013.12.14. 19:40

Közzétéve: 2013.10.14. 14:53


Az e-napló bevezetésének egyidejűleg a Kivitelezési kódex kötelezővé tette az e-teljesítésigazolás kiállítását, azonban – mivel ez az e-napló melléklete – az építésügyi résztvevői a papír alapon vezetett napló esetében ilyet még nem tudnak kiállítani. A Kivitelezési kódex 31. §-ában találhatjuk meg az elektronikus teljesítésigazolás előírásait, amelyek a műszaki ellenőrnek és a felelős műszaki vezetőnek is megváltozott feladatokat adnak.


Magyar Közlöny:
2013. évi 61. szám, 2012. évi 152. szám
Érintett jogszabály:
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet
Módosította: 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet, 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet
Hatályos: 2013. október 1.

1. Mi az e-teljesítésigazolás?

Az e-teljesítésigazolás: az elektronikus teljesítésigazolási naplóban elektronikusan kitöltött teljesítésigazolás. A teljesítésigazolás kitöltésére az építtető és a fővállalkozó kivitelező vagy a megrendelő vállalkozó kivitelező és az alvállalkozó kivitelező között létrejött szerződés alapján kerül sor, ha a fő- vagy alvállalkozó kivitelező az általa vállalt szerződés tárgya szerinti építési tevékenységet a szerződésben foglaltak, a jogszabályban előírtak és a kivitelezési dokumentációban meghatározottak szerint elvégezte.

2. Milyen esetekben nem kötelező az e-teljesítésigazolás?

A Kivitelezési kódexben előírt elektronikus építésinapló-vezetési kötelezettséggel nem járó építőipari kivitelezési tevékenység esetében az építési naplót papír alapon a Kivitelezési kódex 2. melléklet szerinti tartalommal és formában a 2013. szeptember 30-án hatályos rendelkezések szerint kell vezetni [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 42. § (4)-(7) bek.]. A papír alapon vezetendő építési naplókba értelemszerűen nem lehet az e-teljesítésigazolást mellékelni, ezért a papír alapon vezetett építési naplóval dokumentált kivitelezések esetében még a Kivitelezési kódex korábbi, szeptember 30-án hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni a teljesítés igazolására.

3. A felelős műszaki vezető új feladata

A papír alapon vezetett építési naplók esetében az építési naplóban nem kell rögzíteni a teljesítésigazolást, a felelős műszaki vezetőnek csak az a feladata, hogy az alvállalkozó kivitelező által megküldött teljesítésről szóló értesítés kézhezvételétől – ha szerződés vagy jogszabály átadás-átvételi eljárást határoz meg, ennek lezárásától – számított, szerződésben meghatározott, de legfeljebb tizenöt munkanapon belül az alvállalkozó kivitelező részére megküldje a teljesítésigazolást, és annak adatait az alvállalkozói nyilvántartásba felvigye.

2013. október 1-jétől a megrendelő vállalkozó kivitelező felelős műszaki vezetője köteles – változatlan határidőn belül – az alvállalkozói teljesítésigazolással kapcsolatos bejegyzéseket megtenni az elektronikus építési naplóban. Ez akkor is a felelős műszaki vezető kötelezettsége, ha az építési naplót a kivitelező vezeti. Szintén a felelős műszaki vezető feladata, hogy átadja vagy megküldje a teljesítésigazolást az alvállalkozó részére [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 13. § (3) bek. m) pont].

A felelős műszaki vezető által készítendő alvállalkozói teljesítésigazolás kötelező tartalmi elemei:
a) a teljesített kivitelezési munkák meghatározását, mennyiségét és minőségét, a teljesítés időpontját,
b) a teljesítésigazolás alapján számlázható összeget,
c) a szerződésben meghatározott alvállalkozói díj és a teljesítésigazolásban megjelölt számlázható összeg eltérése esetén az eltérés indoklását [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 13. § (3) bek. l) pont].

4. A műszaki ellenőr új feladata

A műszaki ellenőr feladata a fővállalkozó kivitelező által megküldött teljesítésről szóló értesítés kézhezvételétől – ha szerződés vagy jogszabály átadás-átvételi eljárást határoz meg, ennek lezárásától – számított, szerződésben meghatározott, de legfeljebb tizenöt munkanapon belül a teljesítésigazolás
a) kiállítása és átadása vagy megküldése a fővállalkozó részére,
b) rögzítése az elektronikus építési naplóban [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 16. § (3) bek. o) pont].

Azt, hogy a műszaki ellenőr az e-naplóban is köteles rögzíteni a teljesítésigazolást, a 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet 71. § (2) bekezdése határozta meg 2013. október 1-jei hatállyal. Mivel a jogszabály csak az e-naplókra írja elő ezt a kötelezettséget, a műszaki ellenőrnek a papír alapú építési naplókba a teljesítésigazolást nem kell beírnia. Véleményem szerint azonban ez a kivitelezéssel kapcsolatos, lényeges körülmény, ezért az általános szabályok alapján is az építési naplóban lehet a helye a teljesítésigazolásnak.

5. Az e-teljesítésigazolás kitöltése

Az e-teljesítésigazolás kitöltését a jogszabályban pontosan meghatározott eljárás keretében kell elvégezni. Az eljárásról részletes tájékoztatót itt olvashat.

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt