A jövő nemzedékek szószólójának figyelemfelhívása az ügyféli jogokat és a társadalmi nyilvánosságot korlátozó szabályozásról

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2024.12.14. 07:06

Közzétéve: 2024.11.28. 16:27

Dr. Bándi Gyula, az alapvető jogok biztosának jövő nemzedékek érdekeinek védelméért felelős helyettese, a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény végrehajtási rendeleteinek hatályba lépése, az új részletszabályok megjelenése kapcsán két olyan elemet vizsgált meg részletesen, melyekkel kapcsolatban már korábban is számos aggály merül fel. A figyelemfelhívás az ügyféli kör szabályozására és az ÉTDR általános tájékoztatási felületének megszüntetésére terjed ki.

Az építésügyi előírások idei változása nyomán az építésügyi hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről szóló 281/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet az ügyféli körbe az építkezéssel érintett ingatlan(ok) jogosultjai mellett csak a közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosai, használói tartoznak bele, a „messzebb lévő” ingatlanok – akiknek jogát, jogos érdekét az ügy az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szerint egyébként érintené – nem [2016. évi CL. tv. 10. § (1) bek., 281/2024. (IX. 30.) Korm. rend. 5. § (3) bek.].

A szabályozás továbbá már nem biztosítja a korábban általánosnak tekinthető körben az ÉTDR adataihoz való hozzáférést, miközben más építésügyi vagy egyéb információs lehetőség nem áll rendelkezésre. A nyilvánosság számára a környezeti szempontok érvényesülésének megítéléséhez és értékeléséhez, illetőleg valamennyi érintett számára a megfelelő tájékozottsághoz elengedhetetlen, hogy hozzáférjen – még a kivitelezést megelőzően, a tervezési szakban – egy adott építkezéssel, hatósági eljárással kapcsolatos minimális építésügyi adatokhoz, információkhoz.

Az ügyféli kör és az építésügyi adatokhoz való hozzáférés szűkítése számos gyakorlati szempontból vet fel kérdéseket, az alapvető jogok és a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesülése szempontjából egyebek mellett a környezeti ügyekben való társadalmi részvétel gátjai miatt aggályos.

A figyelemfelhívás teljes terjedelmében www.ajbh.hu oldalon ITT érhető el.



Az Építésijog.hu az alábbi cikkekben foglaltkozott a témával:

- Tizenegy év után szüntették meg az ÉTDR általános tájékoztatási felületét


A törvényi előírásoknál is szűkebb lett az építésügyi engedélyezési eljárások ügyféli köre


Az ajbh.hu oldalon a jövő nemzedékek érdekeinek védelme és érvényesítése érdekében készült további figyelemfelhívások és elvi állásfoglalások is találhatók.

 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt