Az építésfelügyeleti hatóság a Szankció törvény alapján alkalmazhat figyelmeztetést

Szerző:  Kiss Andor

Utolsó frissítés: 2021.01.22. 21:07

Közzétéve: 2021.01.22. 20:11


A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény hatálybalépésével az építésfelügyeleti bírság rendeletben is szükség volt szövegpontosításra. Ezt tette meg az év végén megjelent salátarendelet, amely a törvény szerinti meghatározásokat és egyéb változásokat vezeti át számos jogszabályban.

 


Magyar Közlöny: 2020. évi 296. szám
Érintett jogszabály: 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet
Módosító jogszabály: 713/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet
Hatály: 2021. január 1.

Az Építésfelügyeleti bírság rendelet (238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet) mindössze két ponton módosult, a változások technikai jellegű módosítások. Az egyikben a törvény neve került pontosításra, a másikban pedig egy kétszer szereplő szövegrészből az egyik törlésre kerül.

2021. január 1. napjától hatályba lépett a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény (Szankció törvény) az indokolása szerint megteremti a közigazgatási hatóságok által a közigazgatási hatósági eljárás során megállapított, anyagi jogi jogszabálysértések miatt alkalmazható szankciókra vonatkozó egységes szabályozást. A Szankció törvényben találhatjuk meg a közigazgatási szabályszegések elkövetőivel szemben alkalmazható szankciók körét és az egyes szankciók kiszabására vonatkozó előírásokat. A hatóságoknak figyelembe kell venniük a fokozatos szankcionálás elvét.

Az Építésfelügyeleti bírság rendelet az 1. § (2) bekezdése már korábban is a figyelmeztetést, mint szankciót is lehetővé tette az építésfelügyeleti hatóságnak bizonyos esetekben. Itt a korábbi törvény elnevezése szerepelt, ez került átírásra a Szankció törvény megjelölésére [238/2005. (X. 25.) Korm. rend. 1. § (2) bek.; 713/2020. (XII. 30.) Korm. rend. 11. §].

A 3. § (5) és (6) bekezdése a hatóság számára írja elő, hogy döntéseit az Országos Építésügyi Nyilvántartásban kell rögzítenie. A két bekezdés lényege megegyezik, azonban a (6) bekezdés nevesíti a nyilvántartó alkalmazást. A jogalkotó a szinte azonos tartalmú bekezdések közül logikusan az (5) bekezdést törölte [238/2005. (X. 25.) Korm. rend. 1. § (2) bek.; 713/2020. (XII. 30.) Korm. rend. 12. §].
 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt