Kihirdették a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény pontosított szövegét

Szerző:  Dr. Jámbor Attila

Utolsó frissítés: 2017.03.06. 09:05

Közzétéve: 2017.02.27. 14:31

Az 1/2017. (I. 17.) AB határozat a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény támadott, a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróságra vonatkozó rendelkezései alaptörvény-ellenességét állapította meg. Az alaptörvény-ellenesség kiküszöbölése érdekében az Országgyűlés módosított tartalommal fogadta el a törvényjavaslatot, amelyet néhány nappal később már a Magyar Közlönyben is kihirdettek.


Magyar Közlöny: 2017. évi 30. szám
Új jogszabály: 2017. évi I. törvény
Hatályos: 2018. január 1.

Az Alkotmánybíróság 2017. január 13. napján megtartott ülésén hirdette ki döntését, amely a köztársasági elnök által kezdeményezett előzetes normakontroll eljárás során megállapította a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény támadott, a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróságra vonatkozó rendelkezései alaptörvény-ellenességét (a törvényjavaslat száma: T/12234.). A 1/2017. (I. 17.) AB határozatról készített tájékoztatónkat itt olvashatja el.

Az alaptörvény-ellenesség kiküszöbölése érdekében került benyújtásra a T/12234/20. számú módosítási javaslat. A Törvényalkotási Bizottság jelentést is készített az Alkotmánybíróság határozatáról kialakított álláspontjáról (lásd: T/12234/21.).

Az Országgyűlés a Törvényalkotási Bizottság által összeállított módosító javaslatot 2017. február 21-én elfogadta, azt az Országgyűlés elnöke 2017. február 26-án aláírta és megküldte a köztársasági elnöknek.

A köztársasági elnök által aláírt törvényjavaslat 2017. március 1. napján jelent meg a Magyar Közlönyben (2017. évi I. törvény).

Az Építésijog.hu oldalon természetesen részletes tájékoztatók fognak megjelenni a közigazgatási perekre vonatkozó, 2018. január 1. napjától hatályos előírásokról.
 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt