Elfogadták az új „Településrendezési kódexet”

Szerző: Baksa-Valánszki Sára

Utolsó frissítés: 2021.08.31. 10:38

Közzétéve: 2021.07.30. 14:38

Korábban tájékoztatást adtunk arról, hogy az Országgyűlés 2021. április 27-én elfogadta a településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi XXXIX. törvényt (a jogalkotási folyamatról szóló cikkünk itt olvasható), melynek nyomán a településeknek a településrendezési eszközeik komplett felülvizsgálatát kell majd elvégezniük. Ezt követően az új típusú településtervek részletes tartalmi követelményeit, véleményezésük és elfogadásuk rendjét tartalmazó új kormányrendelet, „Településrendezési kódex” került megalkotásra. Az új jogszabály átveszi a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (régi Településrendezési kódex) helyét.


Magyar Közlöny: 2021. évi 134. szám
Új jogszabály: 419/2021.(VII. 15.) Korm. rendelet
Hatályos: 2021. július 16.
 

A Településrendezési kódex: 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet


Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2021. július 1-től új településrendezési elveket és szakmai szabályokat határozott meg. Az új törvényi előírások szemléletváltást jelentenek a települések épített környezetének szabályozásában, illetőleg a településrendezésben (lásd még: Paradigmaváltás a településrendezésben: településfejlesztési terv és településrendezési terv készül). Ehhez igazodva szükségessé vált a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletek módosítása, illetve újak megalkotása is.

A törvénymódosítás végrehajtására a régi Településrendezési kódex (314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet) módosítása helyett új önálló kormányrendelet született: a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet. Az általunk új Településrendezési kódex-ként elnevezett jogszabály tartalmazza a településrendezést és településfejlesztést érintő alapvető szabályokat és rendelkezéseket.

A jogalkotó szerint az Étv. 2021. július 1. napján hatályba lépett módosításának alapvető indoka egyrészt az egyszerűsítés, a korszerű és hatékony információáramlás és adatfeldolgozás a településtervezésben és településrendezésben, amely támogatandó törekvés. Másrészt indok volt az Étv. módosításakor bevezetett új településrendezési eszközrendszer, vagyis településtervek részletszabályainak meghatározása. Az építésügyi szabályozás ésszerűsítésének része a helyi építési szabályzat elkészítési rendjének és tartalmi elemeinek az egyszerűsítése, amely a településrendezési dokumentumok és eszközök számát és rendszerét is jelentősen megváltoztatja.

A településrendezés új szabályai alapján a jövőben településeken egy fejlesztési és egy rendezési típusú terv fog készülni. A két dokumentum közös neve településterv lesz. Az új meghatározások miatt megszűnik a településrendezési eszköz fogalma.
 

Egyszerűbb lesz a helyi építési szabályzatokat módosítani


A módosítások egy részének hatására – amennyiben azok a gyakorlatban is a jogalkotói szándéknak megfelelően alakulnak majd – várhatóan a jelenleginél könnyebb és gyorsabb lesz a helyi építési szabályok megalkotása, módosítása, aktualizálása. Egyszerűsödik az arculati kézikönyv és településképi rendelet elfogadásának és módosításának szabálya is, mely szintén pozitív változás.

Az eljárásokhoz – az adatszolgáltatástól kezdve az egyeztetésekig – a Lechner Tudásközpont által üzemeltetett országos digitális E-TÉR felületet kell majd használni, mely gyorsabb és egységesebb adatszolgáltatást és véleményeztetést tesz majd lehetővé.
 

A helyi építési szabályzat és annak mellékletét képező szabályozási terv tartalmi elemei a korábbinál egzaktabbul kerülnek meghatározásra, ez adott esetben nehezebbé teheti a helyi sajátosságokhoz illeszkedő speciális előírások meghatározását.


A korábbi gyakorlathoz képest azonban teljesen új előírás, hogy a településterv és az ahhoz készítendő megalapozó vizsgálat és alátámasztó javaslat tartalmi és műszaki követelményei nem kizárólag jogszabályban lesznek meghatározva. A jövőben a Miniszterelnökséget vezető miniszter ún. településtervezési szabályzatot fog közzé tenni, mely a településtervek, a településképi rendelet, valamint az egyes sajátos jogintézmények összeállításának műszaki elvárásait és egyeztetésük technikai szabályait fogja tartalmazni. Vagyis a szabályozási elemeket egy kormányzati szerv készítheti és módosíthatja majd. Ettől a szabályzattól eltérő, új szabályozási elemeket megállapítani csak az országos főépítész előzetes jóváhagyása alapján lehet majd [419/2021. (VII. 15.) Korm. rend. 4. §].

A Településtervezési Szabályzatot a településrendezésért felelős miniszter által vezetett minisztérium (vagyis a Miniszterelnökséget vezető miniszter) tesz majd közzé honlapján (jelen cikk megjelenésének napján (21.07.29.) még nem volt elérhető).

Az új szabályok alapján egyszerűsödik a tervek egyeztetésének és partnerségi véleményezésének folyamata, a digitális egyeztetési útvonalaknak köszönhetően pedig rövidebbek lesznek a határidők, így gyorsabbá válhat a tervek elkészítése és módosítása. Bizonyos esetekben és korlátok mellett lehetőség lesz egyeztetési eljárás nélküli módosításra is, mely szintén könnyebbséget jelenthet.

 

Településtervezési szabályzat alapján készíthető a településterv


Az új Településrendezési kódex előírásai között nem számít újdonságnak, hogy a településfejlesztési és településrendezési tervek – közös néven a településtervek –, a kézikönyv (korábban településképi arculati kézikönyv), valamint a településképi rendelet továbbra is a szubszidiaritás elvét követve készülhetnek egymással tartalmi összhangban. Ez azt jelenti, hogy az országos, térségi megyei területrendezési tervek, valamint területfejlesztési programok és koncepciók alapján kerülhetnek kidolgozásra.

Nagyon fontos ugyanakkor tisztában lenni azzal is, hogy az új szabályok alapján a magasabb szintű tervek módosulása esetén, ha szükséges, 9 hónapon belül módosítani kell majd az alacsonyabb szintű terveket is. Ez azt jelenti, hogy az adott esetben hosszú hónapokat igénybe vevő eljárást egy esetleges magasabb szintű terv módosítása esetén mihamarabb el kell indítani a jogharmonizáció érdekében, ez pedig komoly kihívás elé állíthatja azon önkormányzatokat, ahol eddig lassabban ment a jogharmonizáció a településrendezésben [419/2021. (VII. 15.) Korm. rend. 3. §].

 

A Képviselő-testület dönthet a megalapozó vizsgálat és alátámasztó javaslat tartalmáról


A településrendezési eszközök készítéséhez, módosításához a korábbi szabályok szerint is szükség volt megalapozó vizsgálatra és alátámasztó javaslatra. Ezek tartalmi követelményeit a régi Településrendezési kódex meghatározta, azonban attól a tervezés tárgyát és mélységét figyelembe véve, a főépítész írásos véleménye alapján el lehetett térni, bizonyos esetekben azokat el is lehetett hagyni.

Az új szabályok megegyeznek a korábbi gyakorlattal abban a tekintetben, hogy a településtervek készítéséhez és módosításához továbbra is szükséges megalapozó vizsgálat és alátámasztó javaslat, illetve ezek tartalmi elemei a fő szabályokhoz képest eltérhetnek, azonban azok tartalmának meghatározásához a jövőben nem elegendő csupán a főépítész írásos szakmai véleménye. A megalapozó vizsgálat és alátámasztó javaslat tartalmát, vagy az új Településrendezési kódexben meghatározott feltételek teljesülése esetén azok elhagyását, a főépítész vagy a tervet készítő településtervező által készített, a képviselő-testületnek (közgyűlésnek) címzett feljegyzésben határozhatja meg. Ezt a feljegyzést a képviselő-testületnek el kell fogadnia.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben a képviselő-testületnek a korábbi gyakorlathoz képest sokkal aktívabb és szorosabb közreműködése lesz már a településtervek megalapozásába és alátámasztásába is, ezzel – a testületi ülések nyilvánossága okán – a jóval szélesebb körű nyilvánosság is közvetlenül és szinte azonnal értesülhet a szakmai döntésekről [419/2021. (VII. 15.) Korm. rend. 5. §, 7. §, 8. §].


Lásd még:

- Megszűnik a településszerkezeti terv

- A településképi bejelentés és a településképi vélemény új szabályi 2021. júliusától

- A településrendezési sajátos jogintézmények új előírásai

- Az adatszolgáltatástól a nyilvánosságig – településtervek az E-TÉR felületen

- A rövidített eljárásoknak köszönhetően gyorsabban lehet módosítani a településterveket

 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt