2025 januárjától változott a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményének díja
Utolsó frissítés: 2025.01.06. 17:22
Közzétéve: 2025.01.06. 11:39
2023 után a Kormány újra módosította a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) munkájáért felszámítható szakértői díjak mértékét. A TSZSZ eljárásáért fizetendő díj 2025. január 1-jétől a kérelemben szereplő bruttó vállalkozói díj 1 %-a helyett 3 % lett, és a minimálisan fizetendő díj bruttó 200 ezer forintra emelkedett. A maximális díj maradt kétmillió forint, így a bruttó 200 millió forint feletti kérelmeknél nincs díjemelés.
Magyar Közlöny: 2024. évi 114. szám
Módosító jogszabály: 331/2024. (XI. 14.) Korm. rendelet
Érintett jogszabály: 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet
Hatályos: 2025. január 1.
A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárása az egyik leghatékonyabb a tervezési, kivitelezési szerződésből fakadó elszámolási viták rendezésére. A felek részére többletjogosultságokkal járó szakvélemény ugyanis sok esetben nagyon jó alapot teremt a felek közötti megegyezésre. A 2024 novemberi, a TSZSZ szakvéleményre alapított per szabályaiban bevezetett változások főként a fővállalkozó kivitelezők és az alvállalkozók részére könnyítik meg a ki nem fizetett vállalkozói díjak érvényesítését (lásd: A TSZSZ szakvéleményre alapított per).
Legutóbb a Kormány 2023-ban vizsgálta felül a TSZSZ eljárás díját. A 2023. október 22. napjától hatályos előírások alapján csak a bruttó 45 millió forintos vitatott érték felett kellett többet fizetni a szakértői véleményért, a 45 millió forintot el nem érő vitatott értéknél a díjazás maradt a 2013 óta fennálló összeg.
A TSZSZ statisztikáit is tartalmazó, IDE kattintva is elérhető cikkünkben jeleztük, hogy a TSZSZ szakértői díjának emelése szerintünk jó irány, de érdemi díjemelésre vagy állami költségvetési kiegészítésre is szükség lenne ahhoz, hogy a TSZSZ hatékonyan és megfelelő szakmai színvonalon tudja ellátni a feladatát a jövőben is.
A piaci viszonyok 2023 óta nem változtak, jelenleg is borzasztó nehéz lehet a TSZSZ-nek olyan szakértőket találni, akik az adott esetben többmilliós díjazás helyett pár tízezer forintért szeretnének dolgozni. Jeleztük, hogy szerencsére az elhivatottság és a szakma szeretete sok esetben felülírja a matematikát, de szerintünk a jelenlegi helyzet sokáig már nem tartható.
Jó hír a TSZSZ-nek és az igényüket érvényesíteni kívánó vállalkozóknak is, hogy a Kormány 2025. január 1-jétől jelentős korrekciót hajtott végre a TSZSZ díjaiban. Fura lehet, hogy egy díjemelésről azt állítjuk, hogy ez a kérelmezőknek előnyös, de azt gondoljuk, hogy a kérelmezők a TSZSZ szakvélemény által biztosított előnyökkel csak akkor élhetnek, ha a TSZSZ működik, és megfelelő szakmai színvonalú szakvélemény készül. A szakértői szerv működéséhez viszont elengedhetetlen, hogy a szakértők számára kifizethető díj legalább közelítsen az általános kirendelés, magánszakértés esetében felszámítható díjakhoz.
2025. január 1. napjától díj mértéke a kérelem bruttó összegének 1 százalékáról 3 százalékra emelkedett, míg a minimálisan fizetendő összeg 60 ezer forintól 200 ezer forintra nőtt.
A díjemelés a bruttó 200 millió forint összegű kérelmek felett már nem érvényesül, mivel a maximális díj maradt 2 millió forint.
Az alábbiakban összefoglaljuk néhány konkrét követelésösszeghez kapcsolódó TSZSZ szakértői vélemény elkészítésének díját
Kérelemben megjelölt bruttó összeg (forint) |
TSZSZ eljárásért fizetendő díj (a kérelem benyújtásának dátumától függően) |
||
2023.10.21. |
2023.10.22 - |
2025.01.01. |
|
500 000 Ft |
60 000 Ft |
60 000 Ft |
200 000 Ft |
1 000 000 Ft |
60 000 Ft |
60 000 Ft |
200 000 Ft |
5 000 000 Ft |
60 000 Ft |
60 000 Ft |
200 000 Ft |
15 000 000 Ft |
150 000 Ft |
150 000 Ft |
450 000 Ft |
50 000 000 Ft |
450 000 Ft |
500 000 Ft |
1 500 000 Ft |
150 000 000 Ft |
1 500 000 Ft |
1 500 000 Ft |
2 000 000 Ft |
200 000 000 Ft |
2 000 000 Ft |
2 000 000 Ft |
2 000 000 Ft |
500 000 000 Ft |
2 000 000 Ft |
2 000 000 Ft |
2 000 000 Ft |
Álláspontunk szerint – a TSZSZ működésének zavartalan biztosítása érdekében – a bruttó 200 millió forint feletti kérelmek esetében is szükség lett volna a díjak növelésére.
A díjemeléseket követően is elmondható, hogy a TSZSZ szakértői vélemények díja lényegesen előnyösebb, mint egy peres vagy nemperes eljárásban kirendelt szakértő díja. Az is igaz, hogy a TSZSZ által vizsgálható kérdések köre is szűkebbek mint egy teljeskörű szakértői vélemény esetében, de a vállalkozói díj iránti követelések esetében nem ismerünk olyan körülményt, amikor ne lenne praktikus a TSZSZ szakvéleményt igénybe venni.
A TSZSZ szakvélemény által biztosított előnyöket – amelyek a vállalkozók számára ráadásul 2024 novemberében bővültek is – az Építésijog.hu előfiizetői IDE kattintva ismerhetik meg.