Hogyan kell benyújtani az építésügyi döntéssel szembeni keresetet?

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2016.09.25. 15:43

Közzétéve: 2016.09.25. 15:43

A 2016. július 1. napján és az azt követően indult közigazgatási eljárás során hozott hatósági döntés bírósági felülvizsgálata iránti perekben már elektronikusan kell benyújtani a keresetet. Mivel az utóbbi időben már előfordulnak olyan másodfokú döntések, amelyekben az elsőfokú eljárás 2016. júliusban indult, ezért fontos tudni, hogy a keresetet milyen feltételek teljesítése mellett lehet előterjeszteni.


Elsődlegesen is fontos kihangsúlyozni, hogy a polgári peres eljárásokban és a közigazgatási bírósági felülvizsgálati eljárásokban eltérő szabályok alapján lehet benyújtani a keresetet. A polgári peres eljárás szabályait lásd itt: Bírósági ügyekben 2016. július 1. napjától kötelező e-perhez kapcsolódó nyomtatványok

Az elektronikusan történő benyújtás a 2016. július 1. napján és az azt követően indult közigazgatási eljárás során hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekben kötelező. Ezeknél a pereknél tehát – ellentétben a polgári peres eljárásokkal – nem a kereset, hanem a közigazgatási eljárás megindulásának határideje a döntő.

A 2016. július 1. napján vagy azt követően indult eljárásban született döntéssel szemben is csak annak az ügyfélnek (felperesnek, vagy kérelmezőnek) kötelező az elektronikus keresetindítás, aki (amely) jogi képviselővel jár el, vagy belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet. A másodfokú döntéssel szembeni keresetet elektronikusan, az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél kell benyújtani [2015. évi CCXII. tv. 1. §; 1952. évi III. tv. 340/B. § (2) bek.]. A természetes személyek – ha nincs jogi képviselőjük – változatlanul papír alapon is előterjeszthetik a keresetlevelet.

A kormanyhivatal.hu oldalon található tájékoztató szerint a fővárosi és megyei kormányhivatalok és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok által hozott döntésekkel szembeni keresetlevelet elektronikus úton, a https://e-kormanyablak.kh.gov.hu/ honlapon keresztül elektronikus űrlap (iForm) használatával nyújthatják be az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél.

A rendszerhez kapcsolódó felhasználói leírás ITT ÉRHETŐ EL.

Akár papíralapon, akár elektronikus úton történik a bírósági felülvizsgálati eljárás megindítása, a polgári perrendtartásban szóló törvény (Pp.) és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) vonatkozó rendelkezéseit be kell tartani. Lásd: 12. Bírósági felülvizsgálat

Lásd még:

- Elhalasztották: az e-per kötelező alkalmazásának új határideje 2016. július 1.


 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt