Közlekedési építmények tekintetében csak 2015. január 1. napjától kell elektronikus építési naplót vezetni

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2014.09.28. 12:08

Közzétéve: 2014.07.02. 17:12

A közlekedési építményekre – a víziközmű és vízgazdálkodási építmények, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésében megjelölt sajátos építményfajták mellett – 2014. július 1-jétől kellett volna elektronikus építési naplót vezetni. A Kormány döntése értelmében a közlekedési építményekre még nem kell elektronikus építési naplót vezetni.

Magyar Közlöny: 2014. évi 89. szám
Érintett jogszabály:
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet
Módosította: 160/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet
Hatályos: 2014. július 1.

Az elektronikus építési napló bevezetésére az eredeti tervek szerint minden építési napló vezetési kötelezettséggel érintett építési tevékenység esetében sor került volna 2013. január 1-jétől, de ezt végül elhalasztották 2013. július 1-jére. A Kormány egy 2013. áprilisi jogszabálymódosításban a bevezetés dátumát 2013. október 1-jére tolta ki (lásd: 109/2013. (IV. 9.) Korm. rend. 6. § (1) bek.), majd a 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendelet egyes építményeket tekintetében további átmeneti időszakot határozott meg.

A 2013. szeptemberi jogszabály alapján az elektronikus építési naplót
a) az általános építmények körében az Európai Unió támogatásából megvalósuló beruházások esetén 2014. január 1-jét,
b) a közlekedési, a víziközmű és vízgazdálkodási építmények, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésében megjelölt sajátos építményfajták vonatkozásában 2014. július 1-jét,
c) a honvédelmi és katonai, továbbá a nemzetbiztonsági célú építmények tekintetében a 2014. október 1-jét,
d) az atomenergia alkalmazására szolgáló építmények tekintetében a 2016. október 1-jét
követően megkezdett kivitelezések esetén kell alkalmazni [336/2013. (IX. 20.) Korm. rend. 15. § (1) bek.; 191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 42. § (7) bek.].

A 2013. szeptemberi módosítással kapcsolatos tájékoztató itt ismerhető meg.

Az elektronikus hírközlési építmények már 2014. áprilisában ideiglenes mentességet kaptak az elektronikus építési napló vezetése alól (a változásról szóló tájékoztató itt olvasható), majd a Kormány 2014. június 30-án megjelent döntése értelmében egyelőre a közlekedési építmények vonatkozásában sincs e-építési napló vezetési kötelezettség. A közlekedési építményeket érintő beruházásokon legkorábban 2015. január 1. napjától kell az építési naplót elektronikus úton vezetni [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend 42. § (7) bek. e) pont; 160/2014. (VI. 30.) Korm. rend. 1-2. §].

A közlekedési építményekhez (mint sajátos építményfajta típushoz) tartozó sajátos építmények csoportjai:
a) Közúti építmények
b) Vasúti építmények (a Vasúti építmények fogalmát az Építésijog.hu Előfizetéssel rendelkező a Fogalomtárban itt megismerheti)
c) Légiközlekedési építmények
d) Hajózási építmények

Az elektronikus építési naplóra vonatkozó fontosabb előírásokat itt megismerheti: 10.1. Az építési napló. Az elektronikus építési napló bevezetése

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt