Összehangolt védelmi tevékenység

Szerző: Építésijog.hu

Közzétéve: 2023.01.08. 17:01 | Utolsó frissítés: 2023.01.08. 17:02

Olvasási idő: 2 perc
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetÖsszehangolt védelmi tevékenység
Figyelem, ennek a cikknek a tartalma több, mint 2 évvel ezelőtt született. A jogszabály-változásokról tájékoztató cikkeinkben található információk értelemszerűen a publikálás, illetve a frissítés időpontjában érvényesek.



Az Alaptörvény kilencedik módosítása, valamint a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény (Vbö.) új alkotmányos alapokra helyezte a különleges jogrendi helyzeteket, továbbá a védelmi és biztonsági célú állami feladatellátás rendjét övező jogi szabályozást.

Az Étv. a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetére 2015 szeptemberétől lehetővé tette a Kormány számára, hogy az érintett területek vonatkozásában meghatározza a településrendezési és építési követelményeket, akár a helyi építési szabályzat rendelkezéseitől eltérően is.

A 2022. évi VII. törvény indokolása szerint új jogintézményként jelenik meg 2022. november 1-jétől az összehangolt védelmi tevékenység, amelynek célja, hogy súlyos, elhúzódó, kormányzati beavatkozást igénylő válsághelyzetekben az ország védelmét és biztonságát szolgáló erők közös, összehangolt igénybevétele biztosított legyen, ennek kereteit a 2021. évi XCIII. törvény (Vbö) teremti meg. A Kormány által elrendelt összehangolt védelmi tevékenység esetén is indokolt lehet egyes építési övezetek, építési telkek vonatkozásában sajátos településrendezési, építési követelmények meghatározása, ezért az Országgyűlés kiegészítette az Étv-t.

2022. november 1. napjától a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre vonatkozó rendelkezések kiegészültek az összehangolt védelmi tevékenységre történő utalással. Az Étv. hatályos szövege szerint összehangolt védelmi tevékenység, illetve tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén a Kormány rendeletben meghatározhatja az érintett építési övezet és építési telek vonatkozásában a településrendezési és építési követelményeket. A területileg érintett települési önkormányzat - a fővárosban a fővárosi vagy a kerületi önkormányzat - hatályban lévő településterveinek a Kormány rendeletében meghatározott szabályokkal ellentétes szabályai nem alkalmazhatóak [1997. évi LXXVIII. tv. 6. § (3) bek.; 2022. évi VII. tv. 13. § a) pont].

Ahol korábban az Étv. a "tömeges bevándorlás" szövegrészt tartalmazta, ott 2022. november 1-jétől az "összehangolt védelmi tevékenység, illetve tömeges bevándorlás" szöveggel találkozunk [2022. évi VII. tv. 13. §].

Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell

A konferencia előadásairól készült felvétel 2025. június 30-ig elérhető

A TÉKA (Településrendezési és Építési Követelmények Alapszabályzata) 2025. január 1-én hatályba lépett rendelkezéseinek nagy részét ténylegesen 2025. július 1-től kell alkalmazni. Az Építésijog.hu konferenciája lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők átlássák, júliustól mit kell másképpen csinálniuk, mennyiben változnak meg a munkájuk keretei.
Helyszín: AVKF Budapesti Campus
Online részvétel: https://epitesijog.hu/tanfolyam/268
Időpont: 2025. június 12., 10.00 órától (regisztráció 9.30-tól). Az előadásokról készült videófelvételeket június 30-ig meg lehet tekinteni.

Hasznos segédanyagok 

Építési műszaki ellenőri szerződésminta

Építési műszaki ellenőri szerződésminta

A szerződésminta a műszaki ellenőr feladatait és jogosultságait, valamit az építtető kötelezettségeit is megha...

Tervezési és tervezői művezetési szerződésminta

Tervezési és tervezői művezetési szerződésminta

Elsősorban egyszerű bejelentéssel és engedéllyel építhető lakóházak esetében használható. Részletes útmutató i...

Kivitelezési szerződésminta felújításokhoz, átalakításokhoz

Kivitelezési szerződésminta felújításokhoz, átalakításokhoz

A szerződésminta a lakóház-felújításokra, valamint a bővítéssel nem járó tetőtér-beépítésekre alkalmazható. 

National Fire Protection Regulation in Hungary

National Fire Protection Regulation in Hungary

A hatályos Országos Tűzvédelmi Szabályzat eddig nem volt megtalálható angol nyelven, egységesen összeállítva.