Változások az ÉTDR használatára vonatkozó szabályokban

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2014.04.01. 21:33

Közzétéve: 2014.04.01. 21:17

A Kormány 62/2014. (III.6.) Korm. rendeletével számos építésügyi jogszabályt módosított 2014. március 15-i hatállyal. Az Eljárási kódex több előírását is érintették a változások, amelyek közül jelen leírásban az ÉTDR használatához kapcsolódó módosításokat mutatjuk be.

Magyar Közlöny: 2014. évi 34. szám
Érintett jogszabály:
312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
Módosította: 62/2014. (III.6.) Korm. rendelet
Hatályos: 2014. március 15.

1.
A gyűjtő tárhely kibővített használati lehetősége

1.1. Településképi véleményezés iratai és a véleményezés is a gyűjtő tárhelyen

A települési önkormányzat polgármestere, illetve a fővárosi önkormányzat főpolgármestere jogszabályban meghatározott esetekben és módon véleményt adhat egyes építésügyi hatósági engedélykérelemhez. A polgármester a véleményében akár el is utasíthatja a beruházás megvalósítását. A kérelmező (építtető) papíralapon nyújtja be kérelmét a véleményezési eljárás lefolytatásához, azonban a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában kell előterjeszteni [314/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 22. § (1) bek.]. Az Eljárási kódex 2014. március 15-i pontosítása alapján egyértelművé vált, hogy az építtető vagy meghatalmazottja az ÉTDR elektronikus gyűjtő tárhelyére töltheti fel a településképi véleményhez szükséges iratokat. A gyűjtő tárhelyhez a települési önkormányzat polgármesterének (a fővárosi önkormányzat főpolgármesterének) kell hozzáférést biztosítani [312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 2. § (5) bek.; 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet 17. § (1) bek.].

A polgármester (vagy a főpolgármester) véleményét szintén az elektronikus gyűjtő tárhelyre tölti fel [314/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 22. § (6)-(7) bek.; 312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 2. § (5) bek.]. Korábban nem volt egyértelmű, hogy ilyen módon kell a településképi véleményezési eljárást lefolytatni. Ezért azt gyakran papír alapon adták ki és az ügyfél ezt vitte fel a gyűjtő tárhelyre, vagy nyújtotta be az ügyfélszolgálaton az építésügyi hatósági eljáráshoz.

1.2. A szakhatósági állásfoglaláshoz és a tervtanácsi véleményhez szükséges iratok is a gyűjtő tárhelyen

2014. március 15-ét követően megszűnik az előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásának módjára vonatkozó bizonytalanság is. A tervtanácsi vélemények kapcsán a településképi eljáráshoz hasonló kérdések merültek fel, amelyet a módosítás szintén szabályoz. Az Eljárási kódex szerint az építtető vagy meghatalmazottja az elektronikus gyűjtő tárhelyre tölti fel az előzetes szakhatósági állásfoglalás megkéréséhez szükséges dokumentumokat, valamint a tervtanácsi véleményhez szükséges iratokat is.

A gyűjtő tárhelyhez a szakhatóságnak, a tervtanács elnökének, a települési önkormányzat polgármesterének, a fővárosi önkormányzat főpolgármesterének kell hozzáférést biztosítani. A szakhatóság az állásfoglalását a véleményezett és elektronikusan záradékolt dokumentációval együtt szintén a gyűjtő tárhelyre tölti fel [312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 2. § (5) bek.; 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet 17. § (1) bek.].

2.
A bontás tudomásulvétel iránti kérelem is az ÉTDR-en keresztül nyújtható be

A Kormány egyértelműsítette, hogy az ÉTDR használható az építésfelügyeleti hatósági tudomásulvételi eljárás iránti kérelem benyújtására is. Az ÉTDR kialakítása során még nem volt tudomásulvételi eljárás, ezért kellett ezt most rögzíteni az Eljárási kódexben. Egyes építésfelügyeleti hatóságok kezdeti értelmezése szerint ugyanis a tudomásulvételi eljárásban csak a mellékleteket lehetett az ÉTDR-en keresztül benyújtani, de ez a megközelítés már hosszú ideje változott [312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 2. § (1)-(2) bek.; 62/2014. (III. 6.) Korm. rend. 17. § (7) bek. 1. pont].

Az Eljárási kódexet ki kellett egészíteni azzal is, hogy az építésfelügyeleti hatósági tudomásulvétel iránti kérelem esetében az építésfelügyeleti hatóság is hozzáférhet az építtető által kijelölt iratokhoz [312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 9. § (2) bek.]. Természetesen az építésfelügyeleti hatóság már korábban is elérhette az iratokat, hiszen ezek alapján folytatta le az eljárást, de az Eljárás kódex szövege ebből a szempontból pontosításra szorult. A 2014. március 15-i kiegészítés rögzítette azt is, hogy a kérelem benyújtását követően az elektronikus mappa gazdája az eljáró építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóság, amely mappához és tartalmához csak a Ket. és az Eljárási kódex szabályai szerint biztosít hozzáférést és betekintést [312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 9. § (1)-(3) bek.; 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet 17. § (7) bek. 4. pont].

3.
Ki férhet hozzá a feltöltő tárhely irataihoz?

Az építtető a kérelme benyújtásához egy elektronikus feltöltő tárhelyet kap. Az elektronikus tárhely dokumentumaiba az építésügyi hatósági engedély iránti kérelem benyújtása előtt csak a tárhely gazdájaként az építtető vagy meghatalmazottja tekinthet bele vagy tölthet fel dokumentumokat. Az eljáró építésügyi hatóság, szakhatóság és az arra felruházott személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kizárólag a fentiek meghatalmazásával férhet hozzá a tárhely dokumentumaihoz [312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 2. § (4) bek.]. A hatóság és a szakhatóság mellett az egyéb személyek, szervezetek hozzáférési jogosultságát a 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet 17. § (7) bekezdés 2. pontjának pontosítása tette lehetővé.

A módosítás így kibővítette azt a személyi kört, aki meghatalmazás birtokában megtekintheti a feltöltő tárhelyre feltöltött dokumentumokat. Azt egyébként eddig sem tiltotta semmi, hogy az építtető bárkinek (szakértőnek, ügyvédnek, stb.) megbízást adjon az eljárás lefolytatása során, és ezzel egyidejűleg átadja az ÉTDR kódját, hiszen a betekintés nélkül az ügy ellátása sem lehetséges. Az Eljárási kódex változása csak pontosította, hogy az építtetőnek joga van másnak is betekintést adnia az ÉTDR irataiba.

4.
Mi jelenik meg az ÉTDR általános tájékoztatási felületén?

Az építésügyi hatóság az ÉTDR általános tájékoztatási felületén mindenki által hozzáférhető módon – személyes adatot nem tartalmazva – általános tájékoztatást ad az elindult engedélyezési eljárás következő főbb ismérveiről:
a) az építési tevékenységgel érintett telek címe, ennek hiányában helyrajzi száma,
b) az építési tevékenység tárgya,
c) a kérelmezett eljárás típusa és az eljárás megindulásának időpontja,
d) az Eljárási kódex 8. mellékletben meghatározott tartalmú helyszínrajz, utcai homlokzati terv vagy látványterv [312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 10. § (6) bek.].

Az eljárás megindításáról szóló általános tájékoztatás csak az engedélyezési eljárásokban jelenik meg, így például az építésrendészeti eljárásokban nem, a korábbi jogszabályszöveg minden eljárásban előírta a tájékoztatási kötelezettséget. Ezt a pontosítást a 62/2014. (III. 6.) Korm. rendelet 17. § (7) bekezdés 6. pontja iktatta be. Az építésfelügyeleti hatóságnak a bontási tudomásulvételi eljárásban ilyen tájékoztatási kötelezettsége nincs, mivel a közzétételre csak az építésügyi hatóságok kötelesek.

2014. március 15-ei módosítás tartalmazza a helyszínrajz közzétételét is. Korábban a hatóság csak utcai homlokzati terv vagy látványterv feltöltésére volt köteles. A legtöbb esetben egyébként az építtető nem is ad be látványtervet, így a homlokzati terv jelent csak meg az általános tájékoztatási felületen.

A látványterv készítésének kötelező eseteit az Építésijog.hu Fogalomtárában itt megismerheti.

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt