Át kell adni a szolgáltatóknak a szennyvíz szivattyúk működtetését. Jelentősen csökken a felhasználók költsége

Szerző: Dr. Jámbor Attila Dr. Jámbor Attila

Utolsó frissítés: 2013. december 20. péntek, 21:40

Közzétéve: 2013. december 11. szerda, 20:22

A 2013. év március 1-jén hatályba lépett, vízközmű törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet (a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) a korábbi szabályozástól eltérően határozott meg néhány, a víziközmű-szolgáltatáshoz kapcsolódó alapfogalmat, köztük a szolgáltatási pont fogalmát. Jelen módosítással a jogalkotó pontosította az ehhez kapcsolódó szolgáltatói és felhasználói feladatokat, illetve átmeneti szabályokat határozott meg az új szabályok alkalmazására.


Magyar Közlöny:
2013. évi 200. szám
Érintett jogszabály:
58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet
Módosította: 458/2013. (XII.2.) Korm. rendelet
Hatályos: 2013. december 3.

1. Szolgáltatási pont és szennyvíz bekötővezeték

A szolgáltatási pont mind az ivóvíz-szolgáltatás, mind a szennyvíz-elvezetés szolgáltatás tekintetében nagy jelentőséggel bír, hiszen a szolgáltató felelőssége a szolgáltatási pontnál ér véget, és a felhasználók felelőssége itt kezdődik. A végrehajtási rendelet hatálybalépését megelőző rendelet (a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 2. § 28. b) pont) a szolgáltatási pontot szennyvíz-elvezetés szolgáltatás esetén, a szennyvíz bekötővezeték fogyasztó felöli végpontjaként határozta meg, amely magában foglalta - kényszeráramoltatású rendszer esetén – a házi szennyvízhálózatra telepített átemelő szivattyút is. A szolgáltatási pont fogalom-módosításának eredményeként az átadási ponthoz tartozó műszaki berendezések (szerelvények, szivattyúk, stb.) a víziközmű-hálózat részévé váltak, azok fenntartási (tulajdonosi) kötelezettségeivel együtt[58/2013. (II. 27.) Korm. rend. 1. § 37. b) pont].

2. A házi szennyvízátemelők üzemeltetése a szolgáltatót terheli

A 2013. december 3-tól hatályos szabályozás szerint a háztartási szennyvizet a törzshálózatba juttató szivattyúnak, vákuumszelepnek és ezek műtárgyainak, szerelvényeinek (a továbbiakban együtt: szennyvíz beemelő) a szennyvízelvezető törzshálózattal egyidejű kiépítése alapvetően az önkormányzat/állam, mint ellátásért felelős, míg a működtetése működőképességének és üzembiztonságának, üzemképes állapotának folyamatos fenntartása a víziközmű-szolgáltató feladata [58/2013. (II. 27.) Korm. rend. 85/A. § (1) bek.]. Ez azt is jelenti, hogy például a szivattyúk karbantartási költségei már a szolgáltatót terhelik, de a gyakorlatban ez igen nehezen kivitelezhető, valamint a szolgáltató és a fogyasztó közötti vitás helyzetek elszaporodásához fog vezetni.

A meglévő és üzemelő szennyvíz beemelőket, illetőleg a 2013. december 3. (tehát a rendelet módosítás hatályba lépése) után a felhasználók által kiépített szennyvíz-beemelőket a szolgáltatóknak át kell venniük üzemeltetésre. Az átvételről kötelező tartalommal előírt jegyzőkönyvet kell felvenniük a feleknek [58/2013. (II. 27.) Korm. rend. 85/A. § (3) bek. a)-f) pont].

 

Fontos kiemelni, hogy a karbantartás és javítás költségeit a szolgáltató csak abban az esetben köteles állni, ha a meghibásodás rendeltetésszerű használat ellenére következett be. A nem rendeltetésszerű használatból eredő javítások költsége továbbra is a felhasználókat terheli.

3. Felhasználók kötelezettségei

Annak érdekében, hogy a szolgáltatók a részükre előírt kötelezettségeiket teljesíteni tudják, az érintett felhasználóknak – a rendelet értelmében – biztosítaniuk kell, hogy a szolgáltató szakemberei az ingatlanra bejuthassanak, és a beemelő egységhez - akár célgéppel – hozzáférjenek. A jogszabály a szivattyú áramellátását is – türelmi idő meghatározásával – a felhasználó részére írja elő [58/2013. (II. 27.) Korm. rend. 85/A. § (2) bek.]. A teljeskörű tájékoztatáshoz az is hozzátartozik, hogy a szivattyúk áramellátásáról már eddig is a felhasználó gondoskodott, ezért a türelmi időtől függetlenül ebben nem lesz változás. Ez fontos szabály, tekintettel arra, hogy viszonylag visszás helyzetet teremtett, az üzemeltetés szolgáltatókra hárítása a magánterületeken elhelyezkedő műtárgyak tekintetében, hiszen a folyamatos áramellátás az üzemeltetéshez hozzátartozik. Tehát ezzel a rendelkezéssel az üzemeltetés terhe megosztásra került a felhasználók és a szolgáltatók között.

Amennyiben a felhasználó nem teszi lehetővé, hogy a szolgáltató bejusson az ingatlanra, akkor a szennyvíz beemelő meghibásodásából eredő kárért a szolgáltatót felelősség nem terheli, azonban a felhasználó részéről tanúsított mulasztást a szolgáltatónak kell bizonyítania. A szennyvíz-elvezetésről meghibásodás esetén is folyamatosan gondoskodni kell, így ennek érdekében a szolgáltatónak minden tőle elvárhatót meg kell tennie. Fontos szerep jut tehát a felek együttműködési kötelezettségének.

4. A szolgáltató tájékoztatási kötelezettsége

A szennyvíz átemelők üzemeltetésre történő átadására 2014. február 28-ig van lehetőség. A szolgáltatók kötelesek honlapjukon (és az ismert felhasználókét írásban is), legkésőbb 2013. december 31-ig az érintett felhasználók figyelmét felhívni a szennyvíz beemelőkre vonatkozó átadási igény bejelentésére.

Az igénybejelentés kézhezvételét követő 15 napon belül a szolgáltató az átadás-átvételi eljárás időpontjáról tértivevényes levélben köteles értesíteni az igénybejelentő felhasználót, amelyben köteles felhívni a figyelmet az időpont-egyeztetés lehetőségére (munkanapokon 20 óráig), valamint a víziközmű-szolgáltató időpont-egyeztetésre alkalmas elérhetőségére [58/2013. (II. 27.) Korm. rend. 99/A. § (6) bek.].

Ha a felhasználó 2014. február 28-ig nem ad le igénybejelentést a szolgáltatóhoz, akkor a szennyvíz beemelő üzemeltetését a szolgáltató nem tudja átvenni, tekintettel arra, hogy a szolgáltatók nem rendelkeznek teljes körű adatokkal azon felhasználók köréről, akiknél szennyvíz beemelő üzemel. Ezekben az esetekben a fő szerkezeti egység cseréjének időpontjával vagy a független energiaellátás megvalósulásának időpontjával történik meg a tulajdonváltozás [58/2013. (II.27.) Korm. rend. 85/A. § (5) bek.].

5. Átmeneti rendelkezések

Az ellátásért felelős önkormányzatok kötelesek legkésőbb 2018. december 31-ig a felhasználókra rótt energia-ellátási kötelezettséget megszüntetni, és a felhasználási helyektől független energiahálózattal történő kiváltásáról gondoskodni. Amennyiben ez aránytalanul nagy költségráfordítással járna az önkormányzat számára, a fenti határidőig lehetősége van az érintett felhasználóval a költségmegosztásban megállapodni. Azt a jogszabály nem tisztázza, hogy mi minősül aránytalan ráfordításnak, ezért az önkormányzatok jelenleg nem tudják eldönteni, hogy milyen költségmértéknél hivatkozhatnak majd a közös költségviselésben

EZT OLVASTA MÁR?
×
2018. július 16. hétfő, 15:33
2018. június 03. vasárnap, 19:05