Együtt a bajban, segíts helyben!

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2020.07.20. 12:29

Közzétéve: 2020.04.25. 10:58

Úgy gondoljuk, hogy sokaknak eszükbe jut a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzetben, hogy szívesen segítenének a rászorulókon. Valaki a szomszédjának vásárol be, valaki az utazásban segít, de az is érték, ha az emberi kapcsolatainkat igyekszünk rendezni: megkérdezzük, hogy a másiknak van-e esetleg valamire szüksége. Az önkormányzatok különösen nehéz helyzetben vannak, mert egy előre nem látható, és jelentős feladatot kaptak, de az anyagi lehetőségeik végesek. Aki akar, most tud tenni azért, hogy a településén jobb ellátást kapjanak azok, akik erre rászorulnak.


Az egyes települési önkormányzatok a tőlük telhető módon próbálnak támogatókat, forrásokat találni arra, hogy a lehető legtöbb segítséget tudjanak adni. 

Az Építésjog.hu Kft. a székhelye szerinti településen - vagyis Verőcén - járt utána annak, hogy mit tud tenni a jelenlegi helyzetben. A Verőcei Önkormányzat létrehozott egy számlaszámot, amelyen keresztül bárki pénzt adományozhat a rászoruló helybelieknek. Az "Együtt a bajban, segíts helyben!" felhívás (a felhívás pdf formátumban ide kattintva is elérhető) a nehéz helyzetbe került verőcei időseket, családokat szeretné anyagilag támogatni.

Az Építésjog.hu Kft. élt ezzel a lehetőséggel, és anyagi támogatást adtunk.
 

Arra bíztatunk mindenkit - cégeket, magánszemélyeket -, hogy keresse meg a lakóhelye, székhelye szerinti települési önkormányzatot, tájékozódjon arról, hogy miben és mivel tud segíteni.

 

 

Vigyázzanak magukra!
 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt