Hogyan történik a hatóság értesítése az építkezés megkezdéséről a papír alapú építési naplók esetében?

Szerző:  Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2013.10.14. 16:06

Közzétéve: 2013.10.14. 15:17

Az még kérdéses, hogy az építésfelügyeleti hatóságok hogyan fognak értesülni azon építkezések megkezdéséről, ahol nem vezetnek e-naplót.


Az elektronikus építési napló 2013. október 1-jei bevezetését még pár nappal az új rendszer bevezetése előtt is több jogszabályváltozás előzte meg. A Kivitelezési kódex szerint a kivételként meghatározott építményfajták esetében (ahol maradt az építési napló papír alapú vezetése) a 2013. szeptember 30-án hatályos rendelkezések szerint kell vezetni az építési naplót [109/2013. (IV. 9.) Korm. rend. 42. § (6) bek.]. A jogszabályban azonban nincs arra utalás, hogy az építési napló vezetésére vonatkozó szabályok mellett az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésének tudomásulvétele iránti eljárás előírásait is alkalmazni kellene, ezért egy érdekes helyzet alakult így ki: azon építésügyi szereplők, akik felmentést kaptak az e-napló vezetése alól, nem kötelezhetők a kivitelezési tevékenység megkezdésének tudomásulvételi eljárásának kérelmezésére.

Az még kérdéses, hogy az építésfelügyeleti hatóságok hogyan fognak értesülni azon építkezések megkezdéséről, ahol nem vezetnek e-naplót.

A építési kivitelezési tevékenység kezdési időpontjától függően az alábbi leírásokban ismerhetők meg a vonatkozó rendelkezések:

11.1. A kivitelezés megkezdéséhez kapcsolódó eljárás

11.2. A kivitelezés megkezdéséhez kapcsolódó eljárás: az építésfelügyelethez történő előzetes bejelentés és az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésének tudomásulvétele iránti eljárás (2013. szeptember 30-ig megkezdett kivitelezések)

11.3. A kivitelezés megkezdéséhez kapcsolódó eljárás: az e-napló megnyitása (2013. október 1-jét követően megkezdett kivitelezések)

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt