Hogyan történik a hatóság értesítése az építkezés megkezdéséről a papír alapú építési naplók esetében?

Bohus6 | 2013.10.14 03:17

Az még kérdéses, hogy az építésfelügyeleti hatóságok hogyan fognak értesülni azon építkezések megkezdéséről, ahol nem vezetnek e-naplót.

Az elektronikus építési napló (e-napló) bevezetésével kapcsolatos honlapok és előadás

Bohus6 | 2013.10.14 03:14

Az elektronikus építési napló (e-napló) bevezetésével kapcsolatos honlapok és előadás

Az e-naplóhoz kapcsolódó építésfelügyeleti bírságok

Bohus6 | 2013.10.14 03:12


Az elektronikus építési napló bevezetése mellett természetesen a szabálytalan naplóvezetés szankciórendszerét is át kellett alakítani. Az e-naplóhoz kapcsolódó építésfelügyeleti bírságok alkalmazása szempontjából érdemes megvizsgálni a 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet előírásait.

Kevesebb beruházás esetében kell információs táblát kihelyezni

Bohus6 | 2013.10.14 03:07


A kivitelezés megkezdésének engedélyezéséhez (a korábbi előzetes bejelentéshez) kapcsolódó jogszabályi előírások 2013. október 1. napjától megszűntek, ezért a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályok is átalakultak. Jelenleg már a korábbinál szűkebb körben kell csak kihelyezni a beruházás információs tábláját.

Az építési munkaterület átadás-átvételére vonatkozó szabályok pontosítása

Bohus6 | 2013.10.14 03:05


Az elektronikus építési napló bevezetési határidejének és egyéb kapcsolódó rendelkezések módosítása mellett a 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendelet a munkaterület átadásának részletszabályaira és a munkaterületen tartandó tervdokumentációkra vonatkozó előírásokat is módosította.

Műszaki átadás-átvételi eljáráson e-jegyzőkönyvet kell vezetni 2013. október 1. napjától

Bohus6 | 2013.10.14 02:56


A műszaki átadás-átvételi eljárás célja annak ellenőrzése, hogy az építtető és a fővállalkozó kivitelező közötti építési szerződés tárgya szerinti építési tevékenység vagy a technológiai szerelés a szerződésben és jogszabályban előírtak alapján, a kivitelezési dokumentációban meghatározottak szerint maradéktalanul megvalósult-e, és a teljesítés megfelel-e az előírt műszaki és a szerződésben vállalt egyéb követelményeknek és jellemzőknek [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 32. § (2) bek.]. Az elektronikus építési naplóhoz kapcsolódóan 2013. október 1-jétől a műszaki átadás-átvételre is új szabályokat kell alkalmazni.

Teljesítésigazolások az e-naplóban

Bohus6 | 2013.10.14 02:53


Az e-napló bevezetésének egyidejűleg a Kivitelezési kódex kötelezővé tette az e-teljesítésigazolás kiállítását, azonban – mivel ez az e-napló melléklete – az építésügyi résztvevői a papír alapon vezetett napló esetében ilyet még nem tudnak kiállítani. A Kivitelezési kódex 31. §-ában találhatjuk meg az elektronikus teljesítésigazolás előírásait, amelyek a műszaki ellenőrnek és a felelős műszaki vezetőnek is megváltozott feladatokat adnak.

Az e-napló vezetésének módosuló szabályai

Bohus6 | 2013.10.14 02:47


Az elektronikus építési napló vezetésének szabályaiban is történt módosítás a Kormány 2013. szeptemberi döntése értelmében. A
336/2013. (IX. 20.) Korm. rendelet az e-napló tartalmának és vezetésének egyes szabályait kiegészítette, módosította. Azok, akik 2013. szeptembere előtt tájékozódtak az e-napló szabályairól, vagy vettek részt ezzel kapcsolatos előadásokon, azoknak fontos megismerniük, hogy a ténylegesen alkalmazásra kerülő szabályokban milyen változások történtek.

Az e-napló bevezetésével kapcsolatos 2013. szeptemberi módosítások

Bohus6 | 2013.10.14 02:45

Az elektronikus építési napló 2013. október 1-jei bevezetését még pár nappal az új rendszer bevezetése előtt is több jogszabályváltozás előzte meg. A Kormány a 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendeletben érintette az építési szerződést, az építtető és a vállalkozó kivitelezők e-naplóval kapcsolatos kötelezettségét, és a hatóságok jogosultságait is. Ez a jogszabály rögzítette egyebek mellett az e-építési napló készenlétbe helyezésének részletes rendelkezéseit is.

18.1. Az építésfelügyeleti bírság

Bohus6 | 2013.10.14 02:18


Az építésfelügyeleti bírság kiszabásának eseteit, alanyait és mértékét is módosította a 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet. A változások döntő részét a 2013. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni, míg több már elfogadott, de csak az e-építési naplóval egyidejűleg bekövetkező módosítás 2013. október 1-jétől lett hatályos [238/2005. (X. 25.) Korm. rend. 7. §][1]. A Szakmagyakorlási rendelet által rögzített módosítások 2014. január 1-jétől alkalmazandók.

18.2. Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok

Bohus6 | 2013.10.14 02:15

Az alábbi táblázatok a 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet mellékletei alapján készültek, de a mellékletek szerinti felbontást alapul véve az egyes cselekményekhez kapcsolódó speciális jogszabályi előírásokat is rögzítik a könnyebb áttekinthetőség érdekében.

10.6. Építési munkaterület átadása (visszaadása) az építtető részére

Bohus6 | 2013.10.14 02:03

Az eredményes műszaki átadás-átvételi eljárást követi az építési munkaterület átadása. A birtokbaadási eljárás szabályozása helyett a 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet már az építési munkaterület átadására vonatkozó eljárásra vonatkozó előírásokat rögzít 2013. április 19-étől. Az építési munkaterület átadásának szabályait az e-napló vezetési kötelezettségtől függetlenül minden egyes esetben alkalmazni kell. Az építési munkaterület átadásának egyik jogszabályi feltétele a fővállalkozó kifizetése, és elmaradása - egy átmeneti időszakot követően ismételten - a használatbavétel akadályát képezte egészen 2019 októberéig.

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt