Változások

Egyedi építési szabályzat készül a Városligetre. A Múzeum-negyed jogszabályi feltételeinek megteremtése

Bohus6 | 2014.01.17 11:52


A Duna-parti építési szabályzat mellett jelenleg már a Városligetre is egyedi, az országos és a helyi építésügyi előírásoktól független építési szabályzat alkotható. A Városligeti építési szabályzatban – amelynek hatályba lépése 2014. júniusában várható – egyebek mellett Zugló Önkormányzata által elfogadott településrendezési eszközöket sem szükséges majd figyelembe venni. A Városliget beépítése során a jelenlegi építésügyi előírásokat nem, kizárólag a Városliget építési szabályzatát kell majd betartani. A 2013. évi CCXLII. törvény a vagyonkezelőre, és a közbeszédben gyakran előkerülő zöldfelületre is tartalmaz előírásokat. A jogszabály a Liget Budapest projekt (a Múzeum-negyed) kialakításának feltételei kívánja megteremteni. Érdemes tudni, hogy egy független szakértői csoport alternatív koncepciót dolgozott ki.

Az OÉNY díjait miniszteri rendelet fogja szabályozni

Bohus6 | 2014.01.17 11:22


Az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról 2013. évi CLXXXIII. törvényben található felhatalmazás teszi lehetővé a belügyminiszter számára, hogy az Országos Építésügyi Nyilvántartás (OÉNY) használatához kapcsolódóan díjat állapítson meg.

Az EU támogatású beruházásokra is elektronikus építési naplót kell vezetni

Bohus6 | 2014.01.14 10:09


Az elektronikus építési napló bevezetésére - a korábbi tervektől eltérően – nem egyidőben került sor minden beruházásra vonatkozóan. 2014. január 1-jétől egy újabb jelentős projektcsoportnál kötelező az e-dokumentálás: az EU támogatásban részesülő általános építmények (vagyis nem sajátos építmények) 2014-ben megkezdett kivitelezése során már elektronikus építési naplót kell vezetni.

A közeljövőben nem várható a minimális tervezési díjat meghatározó jogszabály

Bohus6 | 2014.01.14 09:47


Az Országgyűlés egy, a Városliget-törvényben található rendelkezéssel eltörölte a Kormány részére adott azon felhatalmazást, amely alapján rendelet születhetett volna a tervezési díjak kiszámítási módjáról.

Hatályba léptek a napi fogyasztási cikket értékesítő üzleteket érintő szigorúbb parkoló-létesítési előírások

Bohus6 | 2014.01.14 09:37


Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben (OTÉK) 2014. január 13. napjától megszűnt a 100 m2 feletti árusító terület fölötti (minden megkezdett 20 m2 nettó alapterülete után) parkolóhely létesítési kedvezmény. A szigorúbb előírások hatályba lépésével egyidejűleg meghatározták az árusítótér fogalmát is. Ez a fogalom azért lényeges, mert ez alapján határozható meg a parkolóhelyek száma. Az is kiderült, hogy milyen üzleteket kell a napi fogyasztási cikket értékesítő üzletnek minősíteni. A kereskedelmi törvény pontosítja azon üzletek körét, amelyekre a szigorúbb szabályokat alkalmazni kell.

Kényszertörlések rontják az építőipari statisztikát

Bohus6 | 2013.12.20 08:58


Normál szintre esett vissza a cégmegszűnések száma az építőiparban a harmadik negyedévben. A szeptemberrel záruló három hónapban 1283 céget törölt a cégbíróság – ez lényegesen kevesebb, mint az előző negyedévi 1645, és nem haladja meg számottevően az évek óta megszokott szintet. Az adatokat közzétevő Opten szerint az építőiparban aligha javulnak tovább a cégstatisztikai mutatók.

Fiatal Mérnökök Csoportjának eredményei, célkitűzései

Bohus6 | 2013.12.20 08:56

Ez év áprilisában hivatalosan is megalakult a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozatán belül működő Fiatal Mérnökök Csoportja. Az eltelt félévben megtapasztaltuk, hogy az építés-kivitelezésben dolgozó fiatal mérnökök összefogására, tudásbázisuknak szükségszerű fejlesztésére, egy összefogó mérnöki közösség kiépítésére nagy szükség lenne, de amint erre időt kellene szánni, azonnal eltűnik a lelkesedés – korosztálytól függetlenül. Bemutatkozó cikkünkben a csoport tevékenységére kívánjuk ismételten felhívni a figyelmet.

Újra a Csongrád Megyei Építész Kamara jár el az illetékességébe tartozó ügyekben

Bohus6 | 2013.12.20 08:54


A 65/2013. (XII. 4.) BM rendelet alapján a Csongrád Megyei Építész Kamara közigazgatási feladatainak ellátására eljáró Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara kijelölése megszűnt, és a Csongrád megyében tevékenykedők első fokú ügyeiket ismételten a CsMÉK titkárságán intézhetik (Szeged, Arany János utca 7.).

A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ bonyolítja le a tervpályázati eljárásokat

Bohus6 | 2013.12.20 08:51

A kormány döntése értelmében a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ az örökséggazdálkodási és szolgáltatási tevékenysége körében ellátja – egyéb feladatai mellett – a kulturális örökség kezelésével kapcsolatos tervpályázati eljárások lebonyolítását.

Földhivatali illetékességi változások Győr-Moson-Sopron Megyében

Bohus6 | 2013.12.20 08:49


A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatalának járási földhivatalai illetékességi területeinek változásával összefüggésben ebben a megyében is több járási földhivatal illetékességi területét módosították.

A műemléki érték védetté nyilvánítását a kormányhivataloknál lehet kezdeményezni. A műemléki védettség megszüntetésének szabályai

Bohus6 | 2013.12.20 08:48

2013. december 31. napjától a műemléki érték és a régészeti lelőhely védetté nyilvánításának kezdeményezését külön eljárásban, más-más hatóságnál lehet elindítani. A 80/2012. (XII. 28.) BM rendelet tartalmazni fogja a műemléki védettség megszüntetésének szabályait is. Egy adatlap kitöltésével lehet kezdeményezni a műemlékké nyilvánítást, és a polgármester véleményét is ki kell kérni az eljárásban.