Változások

Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról

ati27 | 2025.09.03 11:07

Csaknem 10 hónappal a legtöbb építésügyi, településrendezési, illetve telekalakítási jogszabálymódosítás és az új Eljárási kódex 2024. október 1-jei hatálybalépése után, és alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Amint a módosító rendeletcsomag preambuluma is leszögezi, a rendelet célja egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek olyan tartalmú módosítása, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) alapvető szabályainak alkalmazását elősegíti, a településrendezési és építési követelményeknek az alkalmazását a különféle eljárásokban azonos szempontok szerint megköveteli, az építésügyi szakterületen használt fogalmakat egyértelművé, a településtervek készítésének és az építésügyi hatósági eljárásoknak a folyamatát átláthatóbbá teszi.

A cikksorozat öt részben foglalkozik a TÉKA módosításaival, míg négy részben az egyéb építésügyi rendeletek változásait mutatja be.
 

A településtervek készítésének, módosításának és elfogadásának módosult szabályai

ati27 | 2025.09.03 10:33

Alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Az „Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról” című cikksorozat 5/5. részében találhatjuk meg a településtervek készítésének, módosításának és elfogadásának 2025. augusztus 28-ától hatályos szabályait. A cikkünkben írtunk arról is, hogy miután véget ért a 2025 első félévét jelentő szabályozási átmenet, át kellett fogalmazni a TÉKA 137/A. §-át is.

A kötelező TÉKA előírások listájának 2025. augusztus 28. napjától hatályos bővítése

ati27 | 2025.09.03 10:27

Alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Az „Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról” című cikksorozat 5/4. részében találhatjuk meg a helyi építési szabályzat időállapotától függetlenül alkalmazandó, kötelező TÉKA előírások kiegészítésének részleteit.

Módosított TÉKA rendelkezések: eresz kialakítás, csapadékvíz visszatartás, zárt szennyvíztárolás

ati27 | 2025.09.03 10:13

Alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Az „Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról” című cikksorozat 5/3. részében találhatjuk meg a TÉKA egyes településrendezési követelményeinek 2025. augusztus 28-ától hatályos módosításait. Egyebek mellett az alábbi témákról olvashatnak az alábbi cikkben: újra átnyúlhat az új épület eresze a szomszédos telekre, a TÉKA is lehetővé teszi a zárt szennyvíztárolás kialakítását, a telken belüli vízvisszatartás szabályai.

Parkolóhelyek kialakítására vonatkozó új TÉKA szabályok. Kevesebb elektromosgépjármű-töltőpontot kell kialakítani

ati27 | 2025.09.03 09:51

Alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Az „Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról” című cikksorozat 5/2. részében találhatjuk meg a TÉKA egyes településrendezési követelményeinek 2025. augusztus 28-ától hatályos módosításait. Egyebek mellett az alábbi témákról olvashatnak az alábbi cikkben: a nagyvárosi lakóterület építési övezetekben elég 3 lakásonként 2 személygépkocsi elhelyezését biztosítani, főszabály szerint felszíni várakozóhelyeket kell kialakítani a gazdasági területeken, kevesebb elektromosgépjármű-töltőpontot kell kialakítani, a napelemek a talajon való elhelyezhetőségének szabályai.

Bővült a TÉKA melléképítmények felsorolása. A szabályozási vonal több esetben újra nem akadálya az építkezésnek

ati27 | 2025.09.03 09:27

Alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Az „Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról” című cikksorozat 5/1. részében találhatjuk meg a TÉKA egyes településrendezési követelményeinek 2025. augusztus 28-ától hatályos módosításait. Egyebek mellett az alábbi témákról olvashatnak az alábbi cikkben: kiegészült a melléképítmények példálózó fogalommeghatározása, a szabályozási vonal több esetben újra nem akadálya az építkezésnek, a gazdasági területeken több melléképítmény létesíthető az elő- és oldalkertben.

Az egyszerű bejelentésű lakóépületek kivitelezésére és használatbavételére vonatkozó előírások módosítása

ati27 | 2025.09.02 05:47

Csaknem 10 hónappal a legtöbb építésügyi, településrendezési, illetve telekalakítási jogszabálymódosítás és az új Eljárási kódex 2024. október 1-jei hatálybalépése után, és alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Amint a módosító rendeletcsomag preambuluma is leszögezi, a rendelet célja egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek olyan tartalmú módosítása, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) alapvető szabályainak alkalmazását elősegíti, a településrendezési és építési követelményeknek az alkalmazását a különféle eljárásokban azonos szempontok szerint megköveteli, az építésügyi szakterületen használt fogalmakat egyértelművé, a településtervek készítésének és az építésügyi hatósági eljárásoknak a folyamatát átláthatóbbá teszi. Az „Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról” című cikksorozat 4. részében a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (Kivitelezési kódex) és a 281/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet (Eljárási kódex) egyszerű bejelentés alapján végzett kivitelezésekre vonatkozó módosításait mutatjuk be.

 

A telekalakítási eljárások 2025. augusztus 28-ától hatályos új szabályai

ati27 | 2025.09.02 05:36

Csaknem 10 hónappal a legtöbb építésügyi, településrendezési, illetve telekalakítási jogszabálymódosítás és az új Eljárási kódex 2024. október 1-jei hatálybalépése után, és alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Amint a módosító rendeletcsomag preambuluma is leszögezi, a rendelet célja egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek olyan tartalmú módosítása, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) alapvető szabályainak alkalmazását elősegíti, a településrendezési és építési követelményeknek az alkalmazását a különféle eljárásokban azonos szempontok szerint megköveteli, az építésügyi szakterületen használt fogalmakat egyértelművé, a településtervek készítésének és az építésügyi hatósági eljárásoknak a folyamatát átláthatóbbá teszi. Az „Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról” című cikksorozat 3. részében a 384/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításait mutatjuk be. A telekalakítási eljárásokban a kialakult állapothoz történő illeszkedés követelménye mellett a kiemelt jelentőségűvé nyilvánított ügy tárgyát képező közlekedési infrastruktúra-beruházásokra vonatkozó új előírásokat is bemutatjuk.
 

Új előírások: beruházáslebonyolító, költségszakértő és rehabilitációs környezettervezés területén gyakorlott címmel rendelkező

ati27 | 2025.09.01 05:24

Csaknem 10 hónappal a legtöbb építésügyi, településrendezési, illetve telekalakítási jogszabálymódosítás és az új Eljárási kódex 2024. október 1-jei hatálybalépése után, és alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Amint a módosító rendeletcsomag preambuluma is leszögezi, a rendelet célja egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek olyan tartalmú módosítása, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) alapvető szabályainak alkalmazását elősegíti, a településrendezési és építési követelményeknek az alkalmazását a különféle eljárásokban azonos szempontok szerint megköveteli, az építésügyi szakterületen használt fogalmakat egyértelművé, a településtervek készítésének és az építésügyi hatósági eljárásoknak a folyamatát átláthatóbbá teszi. Az „Összefoglaló tájékoztató egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek 2025. augusztus 25-én kihirdetett módosításáról” című cikksorozat 2. részében a Szakmagyakorlási kódex (266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet) módosításait mutatjuk be. Az Eljárási kódex és a Kivitelezési kódex már egységesen tartalmazza a rehabilitációs környezettervezés területén gyakorlott címmel rendelkező szakmagyakorló bevonásának előírásait.

A főépítészi szakmai konzultációval kapcsolatos új feladatok. Településképi véleménnyel kapcsolatos kifogás elbírálása

ati27 | 2025.09.01 04:48

Csaknem 10 hónappal a legtöbb építésügyi, településrendezési, illetve telekalakítási jogszabálymódosítás és az új Eljárási kódex 2024. október 1-jei hatálybalépése után, és alig 2 hónappal a TÉKA 2025. július 1-től kezdődött alkalmazását követően, a szaktárca által előkészített „finomhangolások” jelentek meg a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 25-én. Amint a módosító rendeletcsomag preambuluma is leszögezi, a rendelet célja egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek olyan tartalmú módosítása, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) alapvető szabályainak alkalmazását elősegíti, a településrendezési és építési követelményeknek az alkalmazását a különféle eljárásokban azonos szempontok szerint megköveteli, az építésügyi szakterületen használt fogalmakat egyértelművé, a településtervek készítésének és az építésügyi hatósági eljárásoknak a folyamatát átláthatóbbá teszi. A cikksorozat 1. részében a főépítészi tevékenységről szóló 190/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet és a Településrendezési kódex (419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet) módosításait mutatjuk be. A cikkből egyebek mellett kiderül, hogy mi a határideje a településképi véleménnyel kapcsolatos kifogás elbírálásának.

Új miniszteri rendelet határozza meg a gázártámogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány szabályait

ati27 | 2025.08.16 10:21

A rezsicsökkentés átalakításának 2022 évi bejelentését követően hangzott el Gulyás Gergelytől, hogy a többgenerációs épületekben úgy maradhat benne minden családtag a kedvezményes rezsiköltségben, ha társasházat alapítanak. A társasház alapítás nem egy rendkívül bonyolult folyamat, de jelentős jogi és hatósági költségekkel jár. Egy 2022 szeptemberétől hatályos kormányrendelet úgy tette lehetővé legfeljebb négy lakásig a többlakásos épületek kedvezményes gázfogyasztását, hogy társasházzá alakulás nélkül is lehessen igazolni a lakások számát. A rezsicsökkentett gázdíj érvényesítéséhez a jegyzőtől kell hatósági bizonyítványt beszerezni. 2025. augusztus 1. napjával hatályon kívül helyezésre került ez a kormányrendelet, és az energiaügyi miniszter egy NFM rendelet módosításával rögzítette a részletszabályokat.

Új NAV tájékoztató a visszterhes vagyonátruházási illetékről

ati27 | 2025.07.21 06:59

A NAV 2025. július 21. napján közzétette a visszterhes vagyonátruházási illetékről szóló információs füzetét. A tájékoztatóban az ingatlan vásárlása után fizetendő illetékről és a vagyonszerzéskor alkalmazható illetékkedvezményekről és illetékmentességekről olvashatnak.