KONFERENCIÁK

Szerző: Építésijog.hu Építésijog.hu

Utolsó frissítés: 2017. december 08. péntek, 18:27

Közzétéve: 2017. szeptember 02. szombat, 16:43

 

Településkép és tervezés 2018. január 1-től

 

Építési jogi konferencia és szakmai konzultáció
tervezők részére

 

 

 

A helyi településképi rendeleteket december 31-ig kell(ett) megalkotniuk az önkormányzatoknak (azaz új előírások alapján alkalmazhatók a településképi bejelentés és a településképi kötelezés jogintézményei is), a reklámok kihelyezésére vonatkozó szabályoknak pedig már október 1-ig meg kellett születniük. 2018. január 1-től tehát több tekintetben lényegesen megváltozott körülmények között dolgoznak az építész tervezők. Erre szeretnénk felkészíteni a szakembereket januári „évindító” építési jogi konferenciánkkal, ahol

 

többek között az alábbi kérdésekre kaphatnak választ a résztvevők:

 

 

  • Mibe szólhat bele a polgármester 2018. január 1-től?
  • Kell-e településképi bejelentést tenni kerítés, illetve kocsibeálló építésére vagy homlokzatszínezésre?
  • Lehet-e kötelezni valakit arra, hogy felújítsa az épületet, homlokzatot?
  • Be kell-e tartani a településképi rendeletben foglalt településképi követelményeket az egyszerű bejelentéssel épülő épületek esetében is?
  • Be kell-e tartani a korábbi helyi építési szabályzatok településképi előírásait a 2018-ban induló beruházásoknál?
  • Milyen engedélyt, hozzájárulásokat kell beszerezni, ha cégtáblát/reklámtáblát szeretnék kihelyezni?
  • Hogyan kerülhetjük el a jellemző tervhibákat?

 

 

2018. január 11-i konferenciánkon Ön fél nap alatt tisztába kerülhet a tervezői munkát befolyásoló legfontosabb új szabályokkal!

 

Ha Önnek van még kérdése, küldje el nekünk akár előre (a jambor.attila[kukac]epitesijog.hu címre) – a konferencia végén tartott szakmai konzultáción ezekre is választ kaphat. Természetesen a helyszínen is kérdezhet majd az előadóktól.

 

Időpont: 2018. január 11., csütörtök, 14:00-tól 18:30-ig (regisztráció 13.30-tól)

 

Helyszín: Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr utca 35.)

 

Építészkamarai akkreditáció: 1,5 pont (MÉK 2017/256)

 

Szakmai partner: az Opten Kft.

 

 

 

A RÉSZLETES PROGRAMOT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG >>

 


 

Kérjük, válasszon az alábbi három lehetőség közül:

 

 

Konferenciarészvétel

Minden résztvevő utólag megkapja az előadások diasorait is.

 

Fizetendő díj: 18.000 Ft + áfa

 

A továbblépéshez kattintson ide >>

 

 

Konferenciarészvétel + Építésijog.hu-előfizetés

Ha ezt választja, akkor a részvételi lehetőségen és az előadások diasorain kívül utólag megkapja az előadásokról készült videófelvételeket (így azt utólag otthon vagy a munkahelyén, kollégáival együtt is megnézheti), negyedéves hozzáférést az Építésijog.hu portál előfizetéshez kötött tartalmaihoz, továbbá az Építésijog.hu szerzői által összeállított, Energetikai követelmények hatályos előírásai című segédanyagot is.

 

Fizetendő díj: 24.900 Ft + áfa, december 20-ig történő befizetés esetén csak 18.000 Ft + áfa!

 

A továbblépéshez kattintson ide >>

 

 

Videófelvételek

Ha nem alkalmas Önnek a konferencia időpontja vagy helyszíne, akkor az előadásokról készült videófelvételeket és a diasorokat önállóan is megrendelheti! Ez esetben sajnos lemarad a szakmai konzultációról (és kamarai kreditpontot sem kaphat), viszont a Energetikai követelmények hatályos előírásai című segédanyagot így is elküldjük Önnek.

 

Fizetendő díj: 18.000 Ft + áfa

 

A továbblépéshez kattintson ide >>

 

 

 


Szervező:
Artifex Kiadó Kft.
Email: info[kukac]artifexkiado.hu
Telefon: +36 1 783 1711

 

 

 

 


Korábbi konferenciáink előadásvideói és diasorai megvásárolhatók; ezekről az alábbi linkekre kattintva kaphat bővebb információt:

 


 

Kivitelezés jogszerűen 2017

Építési jogi konferencia kivitelezők, felelős műszaki vezetők, műszaki ellenőrök részére

A konferencia időpontja: 2017. május 4.

 


 

Engedélyek, bejelentések, hatósági eljárások 2017-től

Konferencia építéshatósági ügyintézők, tervezők, műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők részére

A konferencia időpontja: 2017. február 28.


E konferenciánk egyik előadását ízelítőül itt ingyen megtekintheti:


 


 

Így tervezhetünk, építhetünk 2017 januárjától

Hat előadás videón az év elejétől életbe lépett legfontosabb építési jogi változásokról – építőipari tervezők, kivitelezők, beruházók, önkormányzati szakemberek részére

A konferencia időpontja: 2017. január 12.

 

E konferenciánk egyik előadását ízelítőül itt ingyen megtekintheti:

 

 


 

A konferencia óta eltelt időszakban a jogszabályok változhattak – e későbbi változások értelemszerűen még nem jelenhettek meg a videón rögzített előadásokban. Így előfordulhat, hogy egyes videóelőadások már nem mindenben felelnek meg a jelenleg hatályos jogszabályoknak; kérjük, vegye ezt figyelembe!