Termékfelelősség

Szerző:  Dr. Jámbor Attila

Utolsó frissítés: 2016.03.27. 14:38

Közzétéve: 2014.09.28. 10:12

Termékfelelősség

A Ptk. Indokolása utal rá, hogy a Ptk. lényegi változtatások nélkül ültette át a termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény rendelkezéseit.

1.
A termék és a termékkár fogalma


A termékkárért a hibás termék gyártója felelősséggel tartozik.
Termék minden ingó dolog, akkor is, ha utóbb más dolog alkotórészévé vált.
Termékkár
- valakinek a hibás termék által okozott halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása miatt bekövetkezett kár; és
- a hibás termék által más dolgokban okozott, a kár bekövetkeztekor ötszáz eurónak a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama szerinti forintösszegénél nagyobb összegű kár, ha a károsodott dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rendszerint ilyen célra használta [2013. évi V. tv. 6:550-552. §§].

2.
Ki a gyártó?


Gyártó
- a végtermék, a résztermék, az alapanyag előállítója, valamint
- aki a terméken elhelyezett nevével, védjegyével vagy egyéb megkülönböztető jelzés alkalmazásával önmagát a termék gyártójaként tünteti fel,
- importtermék esetén a terméket gazdasági tevékenysége keretében az Európai Gazdasági Térség területére behozó személy is (de ez a szabály nem érinti az importálónak a gyártóval szemben érvényesíthető visszkereseti igényét).

Ha a termék gyártója nem állapítható meg, a termék minden forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, a károsultnak meg nem nevezi. Ezt a szabályt importtermék esetén akkor is megfelelően alkalmazni kell, ha a termék gyártója feltüntetésre került, de az importálója nem állapítható meg. A forgalmazó ezen a nyilatkozatát a károsult írásbeli felhívásától számított harminc napon belül teheti meg [2013. évi V. tv. 6:553. §].

3.
A termék hibája


A termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általában elvárható, figyelemmel különösen
- a termék rendeltetésére,
- ésszerűen várható használatára,
- a termékkel kapcsolatos tájékoztatásra,
- a termék forgalomba hozatalának időpontjára,
- a tudomány és a technika állására.

A terméket nem teszi hibássá önmagában az a tény, hogy később nagyobb biztonságot nyújtó termék kerül a forgalomba. Fontos tudni, hogy a termék hibáját a károsultnak kell bizonyítania [2013. évi V. tv. 6:554. §].

4.
Hogyan mentesülés a gyártó a felelősség alól?


A gyártó akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy
- a terméket nem hozta forgalomba;
- terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, illetve azt nem üzletszerű gazdasági tevékenység körében gyártotta vagy forgalmazta;
- a termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt, és a hiba oka később keletkezett;
- a termék általa történő forgalomba hozatala időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető (kivéve a gyógyszer előírás szerinti alkalmazásával okozott kár esetén); vagy
- a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

Az alapanyag vagy a résztermék gyártója mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy
- a hibát a végtermék szerkezete, illetve összetétele okozta; vagy
- a hiba a végterméket gyártó utasításának a következménye [2013. évi V. tv. 6:555. §].

A gyártó nem mentesül a felelősség alól arra hivatkozással, hogy a kár bekövetkeztében harmadik személy magatartása is közrehatott. Ez a szabály nem érinti a gyártónak a harmadik személlyel szemben érvényesíthető igényét [2013. évi V. tv. 6:556. §].

5.
A felelősség korlátozása és kizárása. Az igényérvényesítési határidő


A károsulttal szemben a gyártó felelősségének korlátozása vagy kizárása semmis [2013. évi V. tv. 6:557. §].

A károsult kártérítési igényét hároméves határidő alatt érvényesítheti. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a károsult tudomást szerzett vagy tudomást szerezhetett volna a kárról, a termék hibájáról és a gyártó személyéről.

A gyártót a termékfelelősségről szóló fejezetben meghatározott felelőssége az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított tíz évig terheli. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár [2013. évi V. tv. 6:558. §].

A termékfelelősségről szóló fejezet rendelkezéseinek alkalmazása során különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén sincs mód a kártérítés mértékének a teljes kárnál alacsonyabb összegben történő meghatározására.
A termékfelelősségről szóló fejezet rendelkezései nem alkalmazhatóak
- az atomenergiáról szóló törvényben meghatározott károkra, továbbá
- az olyan nukleáris balesetek által okozott károkra, amelyeket a Magyar Köztársaság által ratifikált nemzetközi egyezmények rendeznek [2013. évi V. tv. 6:559. §].

A gyártó felelőssége kapcsán fontos további információk itt találhatók: 03.2. Hibás teljesítés. A termékszavatosság
 

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt