Építészeti miniszteri díjak 2014. évi megszüntetése

Szerző:  Dr. Jámbor Attila

Utolsó frissítés: 2015.04.05. 11:02

Közzétéve: 2015.01.23. 16:04

A tervlap.hu oldalon jelent meg a hír, hogy egy 2014. év végi BM rendelet megszüntette az összes építészeti díjat, beleértve a legrangosabbakat, például az Ybl-díjat. Az alábbi tájékoztatóban összefoglaljuk a hír jogszabályi hátterét.
 


Magyar Közlöny: 2014. évi 161. szám
Érintett jogszabály: 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet
Módosító jogszabály: 51/2014. (XI. 26.) BM rendelet
Hatályos: 2014. november 27.

2006. júniusáig az azóta már megszüntetett regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter, majd 2008. májusáig az önkormányzati és területfejlesztési miniszter látta el az építésüggyel kapcsolatos feladatokat. 2008. májusától 2010. május 25-éig a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter volt az építésügy felelőse, és ezt követően vette át a területet a belügyminiszter. A 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet alapján az építésügyért felelős miniszter 2014. június 6. napjától – a belügyminiszter helyett – a Miniszterelnökséget vezető miniszter lett [152/2014. (VI. 6.) Korm. rend. 4. § 10. pont; 1997. évi LXXVIII. tv. 4. § (3) bek.]. Az építésügyi feladatok átadásáról részletes tájékoztató itt található.

Mivel az építésügyet érintő döntéseket már nem a belügyminiszter hozza, így az építészeti miniszteri díjak odaítélése sem az ő feladata. Erre tekintettel vált szükségessé a belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet módosítása.

A kiemelkedő építészeti alkotó tevékenység, továbbá az épített környezet alakításában, védelmében és fejlesztésében, a települési és építészeti értékek feltárásában, megőrzésében kifejtett eredményes és kiemelkedő munka, az építésügyi igazgatásban, valamint a településrendezés és a területrendezés szakterületén végzett tevékenység kimagasló színvonalának elismeréseként a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet alapján a következő szakmai díjakat lehetett adományozni:
a) az Ybl Miklós-díj legalább tizenöt év kimagasló egyéni építészeti alkotó tevékenység elismeréséül, életműdíjként évente 5 db, jellemzően tervezőtárssal közös munkásság esetében közös díjként is, március 15-e alkalmából vagy - Ybl Miklós születésének évfordulóján - április 6-án;
b) a Pro Architectura-díj a kiemelkedő építészeti alkotás (épület, épületegyüttes) létrehozásában kifejtett építészeti-tervezői tevékenységért, évente 5 db, több építész esetén megosztva is - az Építészet Világnapja alkalmából - október első hétfőjén;
c) a Kós Károly-díj a helyi építészeti örökség védelme és az építészeti hagyományok őrzése területén kimagasló eredményt elért személyek, közösségek elismeréséül, évente 2 db, Kós Károly születésnapja alkalmából - december 16-án;
d) a Lechner Lajos-díj az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági feladatkörben legalább tizenöt éve dolgozó köztisztviselő vagy kormánytisztviselő részére kimagasló szakmai tevékenységének elismeréséül, életműdíjként évente 5 db, az Építészet Világnapja alkalmából - október első hétfőjén;
e) a Palóczi Antal-díj a településrendezés, illetve a területrendezés területén legalább tíz éven át végzett kimagasló tervezői, oktatói, kutatói, továbbá főépítészi feladatokkal összefüggő és szakterületi igazgatási tevékenység elismeréséül természetes személynek, tervezőcsoportnak vagy szervezetnek összesen évente 3 db, az Építészet Világnapja alkalmából - október első hétfőjén (37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet 6. §).

Örökségvédelmi miniszteri díjak az alábbiak voltak:
a) A Műemlékvédelemért - Forster Gyula-díj a műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismerésére évente egy személy részére adományozható.
b) A Régészeti örökségért - Schönvisner István-díj a régészeti örökség védelme érdekében kimagasló, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széleskörű szakmai tevékenység elismerésére évente egy régész szakember részére adományozható (37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet 9/A. §).

A belügyminiszter adományozhatta a Műemlékvédelemért - Forster Gyula-emlékérmet, és a Régészeti örökségért - Schönvisner István-emlékérmet is (37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet 24/A. §).

Amennyiben a Miniszterelnökséget vezető miniszter a korábbi gyakorlatnak megfelelően március 15-én vagy - Ybl Miklós születésének évfordulóján - április 6-án át szeretné adni az Ybl Miklós-díjat, akkor már a korábbi eljárást nem tudják tartani, valamilyen átmeneti rendelkezést kell majd alkalmazni. A BM rendelet ugyanis arról szólt, hogy az építészeti miniszteri díjak adományozására vonatkozó javaslatokat egy Díj Bizottság bírálta el, amelynek - legalább 3 és legfeljebb 6 tagja - elismert építészek, építésügyi hatósági, építésfelügyeleti hatósági, terület- és településrendezési szakemberek közül kerültek ki. Díj Bizottság titkárának feladata volt, hogy az építészeti díjak adományozására vonatkozó javaslattétel lehetőségét tartalmazó felhívást minden évben a díj átadása előtt legalább három hónappal a Hivatalos Értesítőben közzétegye. Mivel még a díjról szóló jogszabály sincs, ezért a Díj Bizottság sem alakulhatott meg, ezért a felhívás közzétételének időpontja sem tippelhető meg.

A Magyar Közlönyben a díjról szóló jogszabályt már MvM rendeletként kell majd keresni.

A tervlap.hu „Megszűnt az Ybl-díj! Lesz-e újra?! És a többi állami építészeti díj?” című cikkét a címre kattintva elolvashatja.

Időben értesítjük önt
a jogszabályváltozásokról

Kérje INGYENES értesítőnket a változásokról! Sok időt megtakaríthat, elkerülheti a bírságokat és jogvitákat!

Feliratkozás itt