Órai kérdések

Szerző: Dr. Jámbor Attila Dr. Jámbor Attila

Utolsó frissítés: 2017. november 10. péntek, 08:41

Közzétéve: 2017. március 17. péntek, 07:36

Az előadásokon a korábbi előadások anyagából teszek fel kérdéseket, amelyeket az órán meg is válaszolunk.

 

JOGI ISMERETEK II.
 

Kórházba kerül, és ezért nem tudta teljesíteni az aláírt szerződést. A kórházból telefonon értesíti betegségéről a megrendelőt, aki azonban a betegségre tekintet nélkül bejelenti, hogy eláll a szerződéstől, és kéri a kikötött meghiúsulási kötbér összegét is. Mire hivatkozhat, ha a felépülése után megcsinálná a munkát, és nem akar fizetni?







 

A szerződés szerint: „A vállalkozó a lakásra vonatkozóan 2 év jótállást vállal.” Tehet valamit, ha a hiba a 30. hónap után jelentkezik?



KÖZIGAZGATÁSI ÉS JOGI ISMERETEK

A műszaki ellenőrként olyan dolgot kellene elvégeznie, amelyre a megbízótól még nem kapott utasítás. Ezt megteheti?

Kivitelezési szerződést kötött, mint vállalkozó kivitelező. A szerződésben nem határozták meg, hogy a megrendelő mikor állhat el a szerződéstől, ennek ellenére a megrendelő egyik nap, mindenféle indoklás nélkül közli Önnel, hogy fejezze be a munkát, mert eláll a szerződéstől. Jogos lehet a megrendelő felmondása? Milyen igényt nyújthat be?

EZT OLVASTA MÁR?
×
2018. április 20. péntek, 08:28
2018. április 08. vasárnap, 08:24