Nyílt Nap a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karán

Utolsó frissítés: 2015. február 09. hétfő, 18:20

Közzétéve: 2015. február 08. vasárnap, 10:11

Szerző: Építésijog.hu

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara 2015. január 22-én és 23-án Nyílt Napot tartott. A Nyílt Napról készített videót és tájékoztató anyagokat mindenkinek ajánljuk, aki szeretne bepillantást nyerni az építészeti képzés ezen fellegvárába. Az Ybl tradicionálisan elkötelezett a gyakorlati képzés mellett, amelyet a jövőben még erősíteni is szeretne.

Az Educatio 2015 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítással egyidőben tartotta meg a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara a 2015. évi Nyílt Napot, január 22-én és 23-án. Nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen rengeteg érdeklődő, leendő hallgató jött át a közeli Syma Csarnokból. A látogatókat nagy szeretettel fogadták az Ybl hallgatói, akik segítettek nekik eligazodni az épületben. A dékáni köszöntő után a szakok bemutatása következett, amit kötetlen program követett. Ennek keretében bővebb tájékoztatást kaptak az intézetvezetőktől, a szakcsoport vezetőktől, és az érdeklődők a hallgatókkal is tudtak beszélgetni, akiktől a fiatalok szemszögéből kaptak választ kérdéseikre.

Képek és részletesebb tájékoztató a Nyílt Napról itt találhatók

További kérdések megválaszolása érdekében keresse fel az Ybl honlapját.