Útépítés engedélyezéséhez megfelelő az előzetes régészeti dokumentáció is

Utolsó frissítés: 2014. március 09. vasárnap, 08:34

Közzétéve: 2014. március 09. vasárnap, 08:28

Szerző: Dr. Jámbor Attila


A jogalkotó pontosította, hogy az utak építésének engedélyezése kapcsán a kulturális örökségvédelmi szempontok figyelembe vételéhez mit szükséges az építtetőnek becsatolnia az engedély iránti kérelemhez.

Magyar Közlöny: 2013. évi 192. szám
Érintett jogszabály:
393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet
Módosította: 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet
Hatályos: 2014. január 19.

Az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet 1. melléklete sorolja fel, hogy az utakra vonatkozó hatósági engedélyek iránti kérelemhez – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben (Ket.) foglaltakon túlmenően – milyen tartalmú tervdokumentációt kell csatolni. A 2014. január 19. napjától hatályos módosítás az elvi építési engedélyezési és az építési engedélyezési kérelem munkarészeit egészítette ki.

Az elvi építési engedélyezési terv és az útépítés engedélyezési terv munkarésze az örökségvédelmi hatástanulmány volt. A 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet egyértelműen lehetővé tette, hogy olyan esetekben is kiadható legyen az engedély, ahol az adott területre nem készült örökségvédelmi hatástanulmány. A hatályos előírások szerint az előzetes régészeti dokumentáció elkészíttetése is megfelelő az építési engedélyhez szükséges örökségvédelmi szakhatósági hozzájáruláshoz [93/2012. (V. 10.) Korm. rend. 1. melléklet 1.2.3. pont, 2.2.2. pont; 439/2013. (XI. 20.) Korm. rend. 18. § (4) bek.].

Az Építésijog.hu Előfizetésével rendelkező az előzetes régészeti dokumentáció és az örökségvédelmi hatástanulmány fogalmát a Fogalomtárban megismerheti.